Leszbikus konferencia kezdődött Budapesten, a hétvégén felvonulás is lesz

2022.09.29. 19:56
Az Európai Leszbikus Konferenciát immáron harmadik alkalommal rendezik meg, Bécs és Kijev után idén Budapest az esemény házigazdája.

Megkezdődött Budapesten az Európai Leszbikus Konferencia, melynek résztvevői szombaton felvonulást is tartanak a fővárosban, az Erzsébet térről mennek majd a Fővám térre – írta meg a hvg.hu

A EuroCentralAsian Lesbian Community konferenciáját 2017-ben Bécsben, illetve rá két évre, 2019-ben pedig Kijevben rendezték meg.

Egy leszbikus – áldás, száz leszbikus – forradalom.

A szervezők közleményükben arra is választ adtak, hogy miért éppen a magyar fővárosra esett a választásuk. Mint írták, az LGBTIQ+ közösséget, beleértve a leszbikusokat is, aránytalanul súlyosan sújtotta a világjárvány, valamint számos olyan diszkriminatív törvényt hoztak ez idő alatt, ami miatt támogatni szeretnék a magyar és a lengyel aktivistákat.

A bojkottra való felhívás ellensúlyozása érdekében szeretnénk láthatóvá tenni azokat az erőfeszítéseket, amelyek a pozitív üzeneteket terjesztik – olvasható a közleményben.

Külön kiemelték, hogy Magyarországon található a világ egyik legrégebbi egyesülete, a Labrisz, amelyet 1999-ben alapítottak.