Egy férfi eszméletlenre vert egy hároméves gyereket Sajóbábonyban

2022.10.05. 09:22
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen, aki tavaly júniusban eszméletlenre vert egy hároméves gyermeket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az MTI-vel kedden.

A férfi ellen könnyű testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A vádirat szerint a férfi tavaly márciusban ismerkedett meg egy négygyermekes anyával, akivel a hétvégéket sajóbábonyi családi házában töltötte.

A közlemény szerint a férfire egy bevásárlás idejére bízta rá a gyereket a párja. Az ittas állapotban lévő támadó azonban minden ok nélkül bántalmazta a gyermeket, aki eszméletlen állapotban feküdt az udvaron anyja visszaérkezésekor.

Hazaérkezésekor a nő felelősségre vonta a vádlottat, aki egy nagy méretű konyhakéssel ordítozva fenyegette meg életveszélyesen az anyát és gyermekeit. Az édesanyának gyermekeivel együtt sikerült elmenekülnie a házból, majd rendőri segítséget kért, és értesítették a mentőszolgálatot.

Az ügyészség a büntetett előéletű – más ügyben letartóztatásban lévő – vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott – olvasható a közleményben.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

**************************

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.