Az egyik ütköző autó kamerája rögzítette a brutális tömegbalesetet az M0-son

2022.10.08. 18:05
Péntek este Kistarcsa közelében tömegbaleset történt az M0-s autóút keleti szakaszán. A balesetben összesen hat jármű ütközött, a szerencsétlenségről felvétel is készült.

Az autópályán először egy magyar rendszámú Volvo kamion ütközött össze egy gépkocsival. A baleset előtt közvetlenül a kamion mögé egy Kia Sorento zárkózott fel, ezért a kamion sofőrje megpróbált kisorolni, de nem vette észre, hogy a kamion holtterében halad egy Opel Astra.

A kamion így összeütközött az Opellel, és meglökte az autó bal hátsó felét, aminek következtében az Opel a belső sávba sodródott, a szalagkorlátnak csapódott, megpördült, és fel is borult. Ezután a Kia vezetője befékezett, az autó mögött azonban érkezett egy Volvo XC70-es, amely beleszaladt a Kiába. Végül a Kia még az Opellel is összeütközött.

Budapesti Autósok portáljának az egyik érintett küldte el a balesetről a fenti videót, amelyet a már említett Kia Sorento fedélzeti kamerája rögzített. Azt is közölték, hogy az említett autókon kívül további két autó is ütközött, vagyis összesen hat jármű lehetett érintett a tömegbalesetben.

A Budapest Környéke portál szerint az Opel Astrában egy mentős ült, akit a baleset után kiemeltek a roncsból, és gerincágyon helyezték a mentőbe, majd további vizsgálatok céljából kórházba szállították. Úgy tudni, hogy az illetőnél végül nem azonosítottak semmilyen súlyos sérülést, és ugyanez igaz a többi járműben utazó emberekre is.