Schadl György börtönben töltött napjai nem számítanak távollétnek

2022.10.11. 07:45
Nem szűnik meg a lassan egy éve börtönben ülő férfi végrehajtói jogviszonya, amíg jogerősen el nem ítélik, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) élén betöltött elnöki posztja sem forog veszélyben.

A végrehajtói kar elnökét tavaly novemberben tartóztatták le abban a büntetőügyben, amelyben Völner Pál is gyanúsított. Az ügyészség szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt igazságügyi államtitkár három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt – összesen 83 millió forintot – az MBVK elnökétől. A Völner Pál ellen zajló nyomozás miatt zárolták a családjának a vagyonát is.

Schadl az ügyészség gyanúja alapján 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén, nagyobbrészt a közbenjárására kinevezett végrehajtók osztalékából.

Schadl idén 280 napot nem dolgozott

A végrehajtók elnöke egy hónap híján egy éve van letartóztatásban, az idén több mint 280 napot töltött munkájától távol. Ennek azért van jelentősége, mert a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerint a végrehajtói szolgálat megszűnik, ha a távolléttel érintett napok száma meghaladja egy naptári évben a 275 napot.

Ez esetben a bírósági végrehajtást felügyelő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke állapítja meg a végrehajtói szolgálat megszűnését – írja a 24.hu. A büntetőügyben érintett végrehajtók szolgálati jogviszonya a büntetőeljárás megindulásakor azonnali hatállyal felfüggesztésre került.

A jogerős ítéletig elnök maradhat

A felfüggesztés a büntetőeljárás jogerős befejezéséig tart. Ha a bíróság az érintett végrehajtók büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapítja, úgy a hatóság elnöke az érintett végrehajtók szolgálati jogviszonyát a törvény rendelkezéseinek értelmében haladéktalanul megszünteti.

Addig marad végrehajtó és a kar elnöke Schadl, amíg jogerősen el nem ítélik őt. Az MBVK weboldaláról az is kiderül, hogy a köztestület vezetői és vezető tisztviselői illetményre, munkabérre és rendszeres juttatásra, valamint költségtérítésre jogosultak.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság három szempontot kíván érvényesíteni a végrehajtók munkájával kapcsolatban: az legyen jogszerű, szakszerű és empatikus.