Nem bírta tovább nézni felesége szenvedését a révfülöpi férfi, ezért ölhette meg

2022.10.13. 15:05
A szomszédok szerint azért ölhette meg feleségét egy révfülöpi férfi, mert nem akarta, hogy az asszony tovább szenvedjen. Az elkövető ezután önmagával is végzett, az ügyben zajlik a vizsgálat.

A tragédiáról már korábban beszámoltunk: az idős házaspárt a teraszon találták meg holtan. A rendőrség szerint a férfi először megfojtotta az asszonyt, majd önmagával is végzett.

A Bors megkérdezte a házaspár szomszédait arról, hogy mi vezethetett a tragédiához. Ők azt mondták: az ügy közvetlen előzménye az lehetett, hogy a 74 éves asszony idén nyáron sztrókot kapott, és mozgáskorlátozott lett.

Nagyon súlyosan érintette, nem tudott mozogni. De Gyuri bácsi [vagyis a férje] végig vele volt, emellett a család is folyamatosan segített nekik, nem hagyták magukra őket, a gyerekeik szinte mindennap jöttek hozzájuk. Azon a szörnyű reggelen is látogatóba érkezett a szülőkhöz az egyikük

– közölte az egyik helybéli.

Mindeközben többen is úgy vélték, hogy az idős férfi vélhetően azért végzett a feleségével, mert nem tudta tovább nézni a szenvedéseit. 

Valószínűleg nem tudta tovább nézni, ahogy nap mint nap szenved a nyáron történtek óta, ezért tette, amit tett. Viszont nélküle ő sem akart már tovább élni, és azonnal a felesége után ment

– fogalmazta meg egyikük. Egy másik helyi lakos pedig azt mondta a Borsnak: „Mindenki kedvelte őket, régóta itt élő nyugdíjas pár voltak, ahogyan mi láttuk, mindig is szerették és tisztelték egymást, két gyereket neveltek fel tisztességesen. Évtizedek óta házasok voltak.”

A rendőrség még mindig nyomozást folytat a tragédiával kapcsolatban, az esetet szakértők bevonásával vizsgálják.