Szivárog a gáz Újbudán, lezárták a környéket

2022.10.16. 12:28
Szivárog egy gázvezeték a főváros XI. kerületében, a Villányi út és a Karolina út kereszteződésénél – közölte a katasztrófavédelem a honlapján vasárnap.

A közleményben azt írták, a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy védősugár mellett biztosítják a helyszínt, amíg a gázszolgáltató szakemberei a hiba elhárításán dolgoznak.

A hatóságok 50 méteres sugarú körben lezárták az érintett kereszteződést, ami a villamos- és buszközlekedést is érinti.

Megbolygatta a közlekedést

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a 61-es villamos a Budaörsi út/Villányi út és a Móricz Zsigmond körtér között nem közlekedik. A 17-es villamos mindkét irányban terelve, a Krisztinavároson át közlekedik, nem érinti a Móricz Zsigmond körtér és a Széll Kálmán tér közötti megállókat.

A 19-es és a 49-es villamos helyett a Móricz Zsigmond körtér és Kelenföld vasútállomás között pótlóbusszal lehet utazni.

A 212-es autóbusz terelve közlekedik, és a 240-es autóbusz is módosított útvonalon jár.

Frissítés: A veszélyhelyzet kora délután, egészen pontosan 12:45-kor szűnt meg a helyszínen, a gázszolgáltató szakemberei elhárították a hibát, közölte lapunkkal Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A közösségi közlekedés is helyreállt, a villamosok és az autóbuszok újra az eredeti útvonalon járnak.