Idén a Tisza-völgyben több vizet tartottak vissza, mint amennyi érkezett

2022.10.17. 12:33
Ismét jelentkezett saját környezetvédelmi podcastműsorával Áder János volt köztársasági elnök, amiben ezúttal a vízvisszatartás volt a téma.

A vízvisszatartó vízgazdálkodásról beszélgetett Kék bolygó című podcastműsorában Áder János volt köztársasági elnök, akinek vendége ezúttal Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója volt.

A szakértő a műsorban elmondta, hogy idén minden korábbinál nagyobb volt az aszály

Megpróbáltak felkészülni arra, hogy a vízvisszatartás „üzemszerű lehetőség legyen”, ami azt jelenti, hogy a „káros” vizet vezessék el, de amúgy minden vizet lehetőség szerint tartsanak vissza – magyarázta a szakember, példaként említve, hogy belvízcsatorna-rendszereik kétmillió köbméter vizet képesek visszatartani.

Elmondása szerint a Körösön és a Tiszán lévő vízlépcsőkkel az idei aszály elejére mintegy 340 millió köbméter vizet tartottak vissza. Áder János megjegyezte: az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása és fenntartása miatt ez a tevékenység komoly odafigyelést, szaktudást és előrelátást is igényel.

A volt államfő szólt arról is, hogy a monitoringrendszernek nagy szerepe volt abban, hogy a „betárazás” tavasszal elkezdődhetett. Lovas Attila megjegyezte, hogy ebben a rendszerben az aszálynak ugyanolyan fokozatai vannak, mint az árvíznek.

Áder János azon felvetésére, hogy napirendre kell-e venni egy csongrádi vízlépcső, tározó megépítését, Lovas Attila azt válaszolta, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni, érdemes komplex rendszerben gondolkodni és – mint rámutatott – a vizet mindenhol kivezetni, ahol lehet.

A mesterséges és természetes megoldások integrációjával kell a minél nagyobb mértékű vízvisszatartást megvalósítani Magyarországon – hangsúlyozta a vízügyi szakember. Azt mondta, ha az ország növelni akarja az öntözött területeket, a rendelkezésre álló vízkészleteket is növelni kell. Idén a Tisza-völgyben több vizet tartottak vissza, mint amennyi érkezett – jelezte.

Áder János kérdésére az igazgató azt mondta, hogy hasznosítani kellene azt az 530 millió köbméternyi vizet is, amely a szennyvíz megtisztításával jön létre.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.