Kevesebbet repültünk idén szeptemberben, mint három éve ilyenkor

2022.10.17. 13:40
A gyengülés első jeleit mutatja a budapesti repülőtér szeptemberi utasforgalma, a korábbi nyári hónapokban, júliusban és augusztusban 81 százalékos, illetve 80 százalékos visszaépülés volt tapasztalható 2019 azonos hónapjaihoz képest, szeptemberben ez a fellendülési arány a 2019. szeptemberi szint 78 százalékára csökkent – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport hétfőn az MTI-vel.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben 1 185 462 induló és érkező utas fordult meg, szeptember végéig így 9 060 752 utast fogadott és indított az idén a budapesti repülőtér, csaknem 265 százalékkal többet, mint 2021 első kilenc hónapjában – írják a közleményben.

Kiemelték, az idén a főszezonon kívül is népszerű célállomásnak bizonyult

  • London,
  • Tel-Aviv,
  • Amszterdam,
  • Frankfurt
  • és Párizs.

A tájékoztatás szerint a cargo-árumennyiség minimális, 4,1 százalékos csökkenést mutat 2021 szeptemberéhez képest. A január–szeptemberi időszakban regisztrált 143 716 tonna légi áru 7,8 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában volt.

Közleményében a Budapest Airport ismerteti, hogy szeptemberben megkezdődött a központhoz kapcsolódó cargoelőtér bővítése, októberben pedig kezdetét vette az árukezelő (handling) épületkapacitásának növelése is. A Budapest Airport további 6500 négyzetméteren létesít raktárakat, 2000 négyzetméteren irodákat, valamint élő állatok fogadására alkalmas munkaterületet, egyéb kiszolgálóhelyiségeket.

A bővítésnek köszönhetően a repülőtér éves cargokapacitása 250 000 tonnáról 300 000 tonnára nő, ez biztosítani fogja, hogy Magyarország továbbra is vezető szerepet töltsön be a kelet-közép-európai régióban, miközben alapvető versenyelőnyt biztosít a magyar gazdaság valamennyi szereplője számára – írják a közleményben.