Megsokszorozza kiadásait a magyar állam a szociális és gyermekvédelemre

DVAST20221017008
2022.10.17. 16:25
Magyarország idei költségvetésében 1140 milliárd forintot szán szociális és gyermekvédelmi kiadásokra, három és félszer többet, mint 2010-ben – mondta a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár Siófokon.

Fülöp Attila a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (Szime) konferenciáján a gondoskodáspolitika aktuális helyzetéről tartott előadásában szólt arról is, hogy a nem állami fenntartók költségvetési támogatás 2010-ben 34 milliárd forint volt, erre a célra az idei büdzsében 171 milliárdot,

a jövő éviben 227 milliárdot irányoztak elő.

Az államtitkár a fogyatékosságügyben fontos előrelépésnek nevezte az úgynevezett támogatott lakhatás bevezetését, amikor az érintettek nem több száz férőhelyes intézményekben, hanem hat–tizenkét személyes otthonokban kapnak elhelyezést. Már 3300-an költözhettek a nagyokból ilyen kisebb szolgáltatóintézményekbe, ami valódi rendszerváltás, struktúraváltás a fogyatékosságügyben, a szenvedélybetegség kezelésében, a pszichiátria területén, mert sikerült jó megoldást találni az önálló élethez, döntésekhez szükséges képességek fejlesztésére.

Javult a helyzet az idősellátásnál

Fülöp Attila az idősellátásról elmondta, hogy az intézményi helyek száma tíz százalékkal, ötezerrel bővült az elmúlt évtizedben, és elindult, az európai uniós források megérkezésével pedig bővül majd az a program, amely otthoni jelzőrendszeres segítségnyújtással helyettesíti, egészíti ki az intézményi ellátást.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a gondoskodáspolitikához állami, önkormányzati, civil és egyházi fenntartók együttműködése szükséges.

Az MTI szerint az államtitkár hangot adott annak a véleményének, hogy az orosz–ukrán háborúra válaszlépésként adott tragikus európai uniós szankciópolitika következményeként jelentkező energiaár-emelés „semmihez sem hasonló sebet ejtett a magyarországi szociális ellátórendszeren”, az állam ennek ellenére eleget tesz a kötelezettségeinek a gyermekvédelemben és a szociális szférában.

A közvéleményt is foglalkoztatja

Fülöp Attila kitért arra is, hogy a közvélemény egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli a segítő szakmákban dolgozók munkáját a koronavírus-járvány, a háborús válság és az energiaválság következtében.

Biró Norbert (Fidesz–KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: a megyei önkormányzat mindig támogatta a szociális intézmények fejlesztéseit, ezek közül az energetikai beruházások különösen jól jönnek az energiaválság idején.

Kocsis József, a Szime elnöke arról beszélt, hogy az idén 25 éves egyesület október 17–18-án zajló, 22. konferenciáját a koronavírus-járvány miatt kétéves kihagyással rendezték meg. A szféra dolgozói a járvány miatt nagyon nehéz éveket tudhatnak maguk mögött, amiért köszönet illeti őket, és ez az esemény lehetőséget ad arra, hogy lelki támaszt kapjanak egymástól és az előadóktól.

(Borítókép: Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára előadást tart a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének [Szime] siófoki konferenciáján 2022. október 17-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)