Magyar elnöke lett az európai közlekedésrendészeti szervezetnek

2022.10.18. 09:24
Zsinkai Elvira rendőr alezredes lett az európai közlekedésrendészeti szervezet vezetője.

Zsinkai Elvira lett az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (RoadPol) elnöke, a rendőr alezredes a jó gyakorlatok átvételében látja a közlekedési biztonság javulásának módszerét – írta az MTI a Magyar Nemzetre hivatkozva.

A 26 ország közlekedési rendőrségét tömörítő RoadPol végrehajtó bizottsága nemrég lezajlott tisztújításakor egyhangúlag Zsinkai Elvirát választotta meg – eddigi legfiatalabb – elnökének. Helyettese egy olasz rendőrnő, Federica Deledda, a szervezet főtitkára pedig a horvát Sanja Veic lett.

Van traffipax, nincs traffipax

Zsinkai Elvira elmondta, a skandináv országok közül Svédország, Dánia és Norvégia is képes volt elérni azt a bravúrt, hogy náluk majdnem nullára csökkent a halálos közúti balesetek száma.

Ez a jó gyakorlatok átvételével a többi európai országban is megvalósulhatna, ideértve Magyarországot is.

A RoadPol vezetője közölte, a skandináv eredmények eléréséhez az általános alapelveket már évekkel ezelőtt lefektették, és angol kifejezések alapján csak 3E néven szokták emlegetni: enforcement (jóváhagyás vagy ellenőrzés), education (oktatás), engineering (mérnöki tervezés).

Az ellenőrzésről Zsinkai Elvira azt mondta, hogy Magyarországon a traffiboxok váltak be: sokkal több doboz van, mint traffipax, így a gyorshajtó sosem tudhatja, hogy az útszéli szürke boxban ténylegesen van-e kamera, ezért lelassít, a rendőrség pedig ezzel elérte célját. Ugyanakkor hozzátette, a jó gyakorlatok átvétele és a közös ellenőrzések szervezése is fontos.

Vizsgáznak a kerékpárosok

A rendőr alezredes szerint az oktatás területén is van átvételre érdemes jó gyakorlat. Ezek között említette például, hogy Angliában és Hollandiában oktatással és vizsgával készítik fel a kerékpárosokat a forgalomban való közlekedésre, míg itthon gyakorlatilag bárki részt vehet a forgalomban kerékpárral mindenféle előképzettség nélkül.

A mérnöki tervezésnél arról beszélt, a skandináv országokban bevett gyakorlat, hogy a rendőrség, ha a balesetek elemzése során azt állapítja meg, hogy a közút műszaki tulajdonságai is hozzájárultak az esemény bekövetkeztéhez, akkor ezt közli a fenntartóval, amely a problémát kötelezően orvosolja, ha kell, az adott útszakaszt áttervezteti. Ezt jó lenne minden tagországban magasabb szintre emelni, de sajnos ez pénzügyi, finanszírozási kérdés is – mondta Zsinkai Elvira.

Pofátlanítás

A RoadPol vezetője szerint költségarányosan a legnagyobb pozitív hozadéka az edukációnak és a kommunikációnak lenne. Jó hazai példa erre az Országos Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Autósok Közössége civil szervezet együttműködésével készülő „Pofátlanítás" sorozat, amely a közösségi médián keresztül folyamatosan mutatja be a leghajmeresztőbb szabálysértéseket, illetve elrettentésül azok következményeit.