Kristály fantáziával kábították az iskolásokat

2022.10.24. 11:21
Több mint négy kilogramm kokain Magyarországra csempészése miatt vádat emeltek két férfi ellen Somogyban, Szegeden pedig drogkereskedők ellen.

A Somogy Megyei Főügyészség közölte, az idősebb, negyvenes éveiben járó vádlott tavaly megállapodott holland kábítószer-kereskedőkkel nagyobb mennyiségű drog szállításáról, és azt tervezte, hogy az árut hígítás és kiporciózás után értékesíti. A férfi és a bűncselekménybe bevont huszonéves társa hatszor ment Eindhovenbe gépkocsivásárlás ürügyén egy autószállításra szolgáló kistehergépkocsival. Az utolsó két úton a kábítószert a pótkerékben rejtették el.

A rendőrség a hatodik hollandiai kör után rajta ütött az idősebb férfi siófoki lakóhelyén. A pótkerékből előkerült drogot lefoglalták, a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatásukat.

A főügyészség vádiratában jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt fegyházbüntetés, pénzbüntetés kiszabását és járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Életfogytig lecsukhatják a dílereket

Vádat emeltek egy csongrádi házaspár és társaikkal szemben, akik hosszú időn át árultak drogot Csongrádon és a környező településeken.

Négy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett minősített kábítószer-kereskedelem bűntettével, két-két vádlottat oktatási intézmény közvetlen környezetében elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, illetve bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádolnak.

A házaspár 2019-től két éven keresztül korábban új pszichoaktív anyagnak, majd 2021-től kábítószernek minősülő „kristály fantázia” nevű anyagot szerzett be és terjesztett. A kereskedés során jellemzően a házukban szolgálták ki a vevőket, de

gyalogosan vagy kerékpárral is vállaltak kiszállítást.

A házaspárnak a kábítószer beszerzésében, szállításában az MTI szerint segítséget nyújtott szökésben levő fiuk, továbbá két társuk is.

A vádlottak között van egy másik férfi és a drog beszerzésben neki segítséget nyújtó társa is, akik a csongrádi házaspártól vásárolt anyagot egy hódmezővásárhelyi iskola mellett értékesítették. A vádirat szerint a terjesztett drogot a csongrádi házaspár egy festőként dolgozó szentesi férfitől és élettársától szerezte be.