2024-től ötven pontot ér a középiskolai hittan a Pázmányon

2022.10.26. 19:47
2024-től változik a felsőoktatási felvételi rendszer, így az egyetemeknek több jogosítványuk lesz a hallgatók kiválasztásában. A felvételi eljárásban továbbra is 500 pont szerezhető, de ebből 100-ról az egyetem határozhat. Szabó István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási rektorhelyettese elmondta, határozott céljuk az volt, hogy a katolikus középiskolában tanuló diákok előnyt élvezzenek az egyetemre felvételizők között.

A változtatás lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények nagyobb szerepet kapjanak a hallgatóik kiválasztásában, ezáltal hatékonyabban tudják érvényesíteni a saját szempontjaikat. – Erről Szabó István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási rektorhelyettese beszélt a Magyar Kurírnak.

A rektorhelyettes elmondta: egyetemükön továbbra is pluszpontot kapnak a hátrányos helyzetű felvételizők, valamint a nyelvvizsgák és a tanulmányi versenyek után is pluszpontot adnak, de lesz egy jelentős változtatás:

A hitéleti tevékenységért is pluszpontot adnak.

Két ilyen elemet is beiktattak a rendszerbe, egységesen, minden képzési területen. Tehát ez a pontszám nem szakfüggő. Eszerint a középiskolában tanult katolikus hittan után tanévenként 15 pluszpontot adnak. Az így szerezhető pluszpont felső határa 50, és külön tíz pontot adnak (az 50 pontos határon belül) a katolikus egyházközség életében történő aktív részvételre. Szabó István elmondása szerint ezt szándékosan nem korlátozták egyházközségi hittanra vagy más konkrét hitéleti tevékenységre.

Határozott céljuk volt, hogy a Pázmányra felvételizők között előnyt élvezzenek azok a diákok, akik katolikus középiskolában tanultak. A rektorhelyettes arra számít, hogy 1000-1500 új, katolikus középiskolában érettségizett hallgatójuk lesz, és ugyanennyi máshol érettségizett. Ez a változás ugyan csak 2024-ben lép hatályba, de jövőre már megszűnik az emelt szintű érettségi és a minimumpont egyes szakokon – mondta Szabó István a lapnak.