Szabad rablás? Van, aki 1,2 millióért kapott csak jogsit

HNT 5810
2022.10.30. 05:39
Akár félmillió forintba is kerülhet hivatalosan igazolni, hogy alkalmasak és jogosultak vagyunk az autóvezetésre. Egy vidéki szakoktató kiterítette lapjait: nyolcezer forintért gurul egy órát, de a gyakorlati vezetésen kívül még számtalan cechet kell rendezni, amíg megérkezik a várva várt személyi okmány – van, akinek 1,2 millió forintért.

A rezsiválság egyelőre nem lombozta le a tanulókat, noha a koronavírus adta nehézségek is csak később ütköztek ki – ezt állítja egy vidéki autósiskola vezetője, aki szerint hiába emelkedik évről éve a jogosítványért csengetett végösszeg, ma már jóformán alapfeltétel egy B kategóriás vezetői engedély, így az emberek kénytelenek megfizetni. Könnyít a helyzeten, hogy nem egyszerre kell odaadni egy használt autó árát: mindig azért kell fizetni, amit éppen kipipálhat a szolgáltatás igénylője, de a végső szám így is horrorisztikus – pláne, ha hatjegyű.

Mennyibe kerül egy KRESZ-tanfolyam? 

A költségek az elméleti oktatással kezdődnek: a beiratkozásnál az autósiskola elkéri a tantermi felkészülés díját, ami 35 000 forint. Ehhez csapódik a KRESZ-vizsga díja, amiért 4600 forintot kell fizetni a kasszánál. Mondhatni, a neheze még csak ezután jön: ha megvan a sikeres KRESZ, ülhetünk az autóba, ahol egy óráért – ami 50 perc – 8000 forintot kell fizetnünk. Forgalmi vizsgára a szabályok szerint úgy mehet a tanuló, ha levezetett minimum 30 órát és 580 kilométert. A kötelező, forgalomban töltött órákra tehát 240 000 forintot csengetünk.

Ez eddig inkább szól a reményekről, mint a valóságról, hiszen ez az az eset, amikor a tanuló rátermett, ügyes, esetleg korábban már megismerkedett a vezetéssel. Sokan ütköznek nehézségekbe, nem egyszerű elsajátítani a géplovak mechanikáját, esetleg nehezebben koncentrálnak, félnek, lassabban haladnak – ezer oka lehet. Ezért már a beiratkozásnál azt szoktam mondani: bár a 30 óra kötelező, örüljünk, ha 40 óra után elmegyünk a vizsgára

– fogalmazott a szakoktató.

Vizsgadíjak özöne

Nem ciki, nem sebességváltót adnak a kezünkbe cumisüveg helyett, de ha kissé ügyetlenebb a tanonc, plusz 80 000 forintot már készíthet is (ez az oktató által említett plusz 10 óra költsége). Tegyük fel, hogy ez megvan, így hát a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) felé tartozunk 11 000 forint forgalmi vizsgadíjjal, hogy az utakon is, vizsgabiztossal a hátunk mögött prezentálhassuk tudásunk. Eközben – miután a közlekedésben résztvevőknek kötelező elsajátítani az alapvető elsősegélynyújtási ismereteket – irány az elsősegély-tanfolyam. Ez az említett autósiskolában 10 000 forint per tanfolyam, ezt követi a vizsga, ahol a Vöröskeresztnek 12 100 forintot kell fizetni vizsgadíjként.

Vegyük végig még egyszer, pontokba szedve:

  1. Elméleti tanfolyam: 35 000 forint;
  2. KRESZ-vizsga díja: 4600 forint;
  3. Gyakorlati vezetés: 8000 forint per óra szorozva minimum 30-cal: 240 000 forint;
  4. Forgalmi vizsga díja: 11 000 forint;
  5. Elsősegélynyújtási ismeretek tanfolyama: 10 000 forint;
  6. Elsősegélyvizsga: 12 100 forint.

A végösszeg tehát 312 700 forint abban a szuperoptimista megvilágításban, hogy minden sikerül elsőre, és a 30, autóban töltött óra elég is a sikeres forgalmi vizsgához.

Luxus lesz a jogosítvány? 

Az oktató szerint általánosságban tehát félmillió forintba fájhat egy jogsi, ha pedig azt veszi alapul, hogy az alap 30 órás vezetés helyett 60 órát tölt valaki az autóban, akkor a végösszeg már 552 200 forint. Volt olyan tanuló, aki 149 óra után tudott vizsgára menni, így az ő végösszege 1 264 700 forintra jött ki.

Nem elhanyagolható az összehasonlítás: 11 évvel ezelőtt 3500 forint volt egy óra vezetés, ebből lett mára 8000 forint. Az iskolavezető hozzátette továbbá, hogy oktató és oktató, autósiskola és autósiskola között is óriási különbségek vannak, hiszen van, aki délután négy óra utáni vezetést már feláraz, olyan is akad, aki a hétvégi gurulásért kéri az extra díjakat.

Ezt a jelenséget úgy szoktuk csúfolni magunk között, hogy szabad rablás, hiszen nincs írott szabály, autósiskolája válogathatja, hogy adott áron milyen szolgáltatást biztosít. Van, aki a szombat estéjét drágábban adja, olyan is, aki délután 4-5 után számol fel több pénzt. A gyakorlóvezetők díjainál is nagy az eltérés: van, aki ugyanannyiért autózik egy olyan tanulóval, akinek már van jogosítványa, csak felelevenítené tudását, van, aki pluszpénzt kér a „kényesebb esetekért”

– mondta a szakoktató, hozzátéve, a katatörvény módosítása miatt/után sok autósiskola drasztikus áremelést hajtott végre, van olyan kollégája, aki kétezer forinttal emelte az óradíját.

Úgy fest, a jogsi akkor is kell, ha méregdrága: bár arra vonatkozóan nincs elérhető adat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) oldalán, hogy hányan vezetnek autót ma Magyarországon, az kiderül a hivatal táblázatából, hogy évről évre hány autó volt forgalomban Magyarországon – a személyautó vezetéséhez pedig általában jogosítvány kell. A lista szerint a forgalomban lévő gépkocsik száma 1980-ban lépte át az egy-, 1991-ben a két-, 2007-ben a hárommilliós határt, a legfrissebb, 2021-es statisztika szerint pedig tavaly év végéig már 4 020 159 autó volt forgalomban Magyarországon.