Komjáthi Imre: Ma már az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán MSZP

2022.10.31. 07:15
Az MSZP számára már nem az a kérdés, hogy 30 százalékos néppárt lesz-e valaha – többek közt erről beszélt Komjáthi Imre, a MSZP nemrég megválasztott társelnöke a Spirit FM műsorában.

A politikus az adásban azt mondta, hogy szerinte az MSZP-nek szociáldemokrata pártként nemcsak az aktuális kormányt, de a kapitalista rendszert és annak főszereplőit – többek között a 2008-as válságot okozó bankokat is – kritizálnia kell.

Ki kell mondanunk, hogy igenis szakítottunk a neoliberális gazdaságpolitikával, és nem megszorításokkal, hanem a válság haszonélvezőinek megadóztatásával kell kezelni a válságot

– tette hozzá az MSZP új vezetője, utalva ezzel arra: nem helyesli, hogy a párt a Gyurcsány-kormány idején neoliberális politikát kezdett el folytatni.

Arra a kérdésre, hogy szerinte miért vallottak kudarcot az MSZP korábbi vezetőinek kísérletei, amikor vissza akartak térni a baloldali politikához, Komjáthi Imre azt mondta: elődjei még néppártnak tekintették a szocialista pártot, és ezért nem mertek választani a munkáltatók és munkavállalók, a (neo)liberális és baloldali politika között.

A politikus beszélt arról is,  hogy szerinte az MSZP-nek a 2022-es kampányban volt egy „rendkívül jó” programja, de azt Márki-Zay Péterék „legallyazták”, és ezért eltűntek a hatpárti összefogásban. Komjáthi Imre mindemellett arra is kitért: nem ért egyet Gyurcsány Ferenc azon korábbi mondataival, miszerint április 3-án nem az ellenzék, hanem Márki-Zay Péter szenvedett történelmi vereséget. Szerinte ők minden erőfeszítésüket beletették abba a kampányba, viszont a DK aktivistáinál nem látta ugyanezt az elszántságot.

Komjáthi Imre a műsorban felidézte azt is, hogy amikor Tóth Bertalan volt elnök felkérte őt, hogy induljon a társelnöki tisztségért, akkor azt mondta neki: az MSZP számára már nem az a kérdés, hogy 30 százalékos néppárt lesz-e valaha, hanem hogy lesz-e egyáltalán.

A jövőre nézve az MSZP új vezetője azt ígérte: azon lesz, hogy a párt ne legyen többé „akkumulátorpárt”, vagyis ne engedje, hogy más pártok a szocialisták infrastruktúráját használva éljenek túl, majd eldobandó, mérgező veszélyes hulladéknak bélyegezzék az MSZP-t.

Végül hozzátette azt is: még nem tudják, kiket támogatnak a következő választáson. 

2024-ben sem Karácsony Gergely, sem más jelölt MSZP-s támogatása nem automatikus

– szögezte le a politikus.