Gyalogos és autós verekedett össze a fővárosban fényes nappal

2022.11.03. 16:53
2022. november 3-án Budapest XI. kerületében, a Bogdánfy úti Sporttelep előtt egy járművezető szóváltásba keveredett egy járókelővel. A vita dulakodásig fajult, emiatt az autóforgalom is megakadt egy rövid időre – írja a BpiAutósok.hu.

A portál olvasója fedélzeti kamerával rögzítette a balhét. „Egy futárautó keresztbe állt, mert összetűzésbe került egy járókelővel. Miközben várakozunk, a bal oldalról egy fehér furgon áthajtott a betonszigeten, és a szembejövő sávban megelőzi a sort. Szép munka!” – írta a videó mellé a szemtanú.

Pár napja a Fogarasi úton rögzített rémisztő képsorokat a kamera: a trolibusz majdnem elütötte azt a kerékpárost, aki haladása során a KRESZ-t próbálta betartani, ez pedig majdnem az életébe került.

A kerékpáros mögött érkező buszsofőr arra számított, hogy a bringás sávot vált, és lehúzódik az út szélére, meglepte, hogy az előtte haladó közlekedő betartja a rá vonatkozó szabályt, és elkerüli a buszsávot. Pedig semmilyen felfestés vagy tábla nem engedélyezte a bringásnak a buszsávban történő közlekedést.

„Nem volt tábla, hogy a buszsávban haladhatok tovább, ezért soroltam volna át, amikor a buszos dudált, kielőzött, és rám húzta a buszt” – írta meg a Budapesti Autósok egyik olvasója.