Kárász Róbert: Ez számomra immár becsületbeli ügy

DSC2305
2022.11.12. 08:05
Kárász Róbert számára immár becsületbeli ügy lett a néhány nappal ezelőtti botrányos eset az ATV Szigorlat című műsorában, szerinte ugyanis Baranyi Krisztina tudta, hogy ki kérdez majd tőle. Azt külön fájó pontnak éli meg, hogy az ATV nem erősítette meg szavait, így felmondásának utolsó két hetében már nem megy be a csatornához dolgozni.

Tovább szövődik a ferencvárosi polgármester és a Pesti Srácok újságírója ATV-s interjújának végeláthatatlan ügye. Mint ismert, Baranyi Krisztina nem volt hajlandó válaszolni a Pesti Srácok újságírójának az ATV Start Szigorlat című részében, csak abban az esetben, ha a két műsorvezető megismételte neki a kérdést.

A IX. kerület polgármestere akkor azt mondta, hogy kellemetlen helyzetbe hozták, hiszen régóta hangoztatja, hogy propagandamédiának, ócska fizetett propagandistáknak soha nem nyilatkozik, és ezen az említett esetben sem akart változtatni. Mondandóját akkor azzal zárta: nem tudott róla, hogy Szalai Szilárd újságíró ott lesz, hiszen ha erről szólnak neki, el sem ment volna a forgatásra.

Kárász Róbert a Facebookon reagált

Az ominózus eset óta számos vita lezajlott már az ügyben, és felvetődött a kérdés, hogy Baranyi Krisztina tényleg a stúdióban tudta-e meg, hogy ki kérdez tőle. Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője – aki a botrányba fulladt műsor egyik házigazdája volt – Facebookon árult el egy apró, de annál lényegesebb információt, amely más megvilágításba helyezheti a történet elejét. Kárász Róbert azt írta, hogy

BARANYI KRISZTINA A MŰSOR ELŐTT TALÁLKOZOTT A PESTI SRÁCOK ÚJSÁGÍRÓJÁVAL.

A 24.hu felhívta Baranyi Krisztinát, hogy reagáljon a műsorvezető kijelentésére, amit a polgármester úgy kommentált, hogy az

ATV műsorvezetője pontosan úgy csúsztat és torzít, mint a szennymédia propagandistái.

Az ATV a lap kérdésére pedig arról beszélt, hogy Kárász Róbert a csatorna engedélye nélkül kommentált a Facebookon, és mivel a leírtak nem tükrözték a valóságot, a csatorna arra kérte, hogy törölje a megjegyzését. 

Becsületbeli ügy lett a műsorvezető számára

Az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd szerint Baranyinak meg lett volna a lehetősége, hogy jelezze, nem kíván a Pesti Srácok újságírójával egy műsorban szerepelni, éppen ezért többen nem értik a csatornánál a polgármester hivatalos verzióját. Mindezek után a Mandiner megkereste az ATV-nél felmondását töltő Kárász Róbertet, aki így kommentálta az esetet:

Az én lelkiismeretem ezer százalékosan tiszta. A mai napig ott cseng a fülemben, ahogy Baranyi utólag szóvá teszi a futólagos találkozást és felismerést a Pesti Srácok kérdezőjével. Sajnos gellert kapott ez az ügy. Az egész már nem arról szól, hogy a polgármester miért nem válaszolt az ominózus műsorban, illetve hogy ki újságíró vagy ki propagandista.

Elismerte, nem kért engedélyt a csatornától arra, hogy reagáljon Fürjes Balázs államtitkár posztja alatt az ott folyó vitára, de számos alkalommal hozzászólást írt már a közösségi médiában, nem gondolta, hogy ez szükséges. Ráadásul most egy kommentháború tisztázása végett írta oda az „aznap reggeli pillanatot”.

Az ATV-nél arra kérték a műsorvezetőt, hogy keresse fel Baranyi Krisztinát, és tisztázza vele a helyzetet, amit meg is tett. A telefonbeszélgetés alatt nem hangzott el semmilyen sértő vagy dehonesztáló szó, mint amit fél órával később már a nyilvánosság előtt használt a polgármester. Kárász Róbert szerint nem elég, hogy Baranyi Krisztina most már hazugnak állítja be, az ATV ügyben kiadott közleményében nem erősítette meg a kommentje tartalmát, éppen ezért úgy döntött, hogy a felmondási idejéből maradt két hetet már nem viszi végig.

Ez számomra immár becsületbeli ügy. A bizalom megbicsaklott, én azonban tartom magam az igazamhoz. Hat és fél évet dolgoztam az ATV-nél, sok ellenzéki politikussal beszéltem, furcsa, hogy pont most akarnak meghazudtolni. Ezt nem hagyhatom annyiban

– mondta el a Mandinernek a műsorvezető, aki ezt a fejezetet végleg lezártnak tekinti és a jövőjére kíván koncentrálni.

(Borítókép: Kárász Róbert. Fotó: Kaszás Tamás / Index)