A Nézőpont Intézet felmérést végzett Novák Katalin hivatali idejének első fél évéről

2022.11.12. 18:36
A köztársasági elnök túl van hivatali idejének első fél évén, ebből az alkalomból végzett a Nézőpont Intézet felmérést a magyarok között, hogy milyennek látják Novák Katalin eddigi államfői tevékenységét.

Kutatásukból kiderült, a magyarok 54 százaléka tudja, hogy Novák Katalin Magyarország államfője, egy százalékkal többen, mint augusztusban.

Akik ismerik a tevékenységét, azok elégedettebbek a munkásságával, nyár vége óta 11 százalékkal 63 százalékra nőtt a szimpatizánsai száma, és azóta 6 százalékkal kevesebb lett az őt kritikusan szemlélők aránya, a felmérés szerint a megkérdezettek csupán 24 százaléka vélekedett róla negatívan.

A Nézőpont Intézet szerint Novák Katalin népszerűsége három államfői karakterjegye miatt növekszik: diplomáciai aktivitása, nyitott személyisége és politikai autonómiája miatt. 

Mint írják, fél év alatt 19 ország 37 kiemelkedő eseményén vett részt, megszólalásaiban a béke fontosságát hangsúlyozza. A válaszadók 53 százaléka gondolta úgy, hogy Novák Katalin megérti a hétköznapi embereket, 30 százalék szerint nem.

Az online kommunikációs csatornák, az események mellett a családjáról való posztolás miatt is ítélték nyitott személyiségnek. Aktívnak a sűrű diplomáciai tevékenysége mellett a sportos szemlélete, a sport népszerűsítése miatt titulálták, ezek közül megemlítették a kéktúrát, a falmászást, a futás mellett a sportversenyeken való rendszeres részvételét.

Független és határozott személyiségnek azért vélik, mert a politikai vitákon konfliktus nélkül emelkedik felül. „Döntéseit sem a média, sem az ellenzéki pártok nyomásgyakorlása nem befolyásolja, de a kormánypárti többség döntéseit sem hagyta szó nélkül” – összegzi a Nézőpont Intézet a begyűjtött válaszok alapján a konklúziókat.

Hozzáteszik: az államfő személyét ismerő emberek 68 százaléka szerint Novák Katalin kiáll amellett, amiben hisz, és csak 12 százalék vélekedik ezzel ellentétesen.