Szén-monoxid-mérgezés történt Ruzsán, halálos áldozat is van

2022.11.12. 17:31
Egy ember meghalt abban a szén-monoxid-mérgezésben, ami szombat délután történt a Csongrád-Csanád megyei Ruzsa egyik tanyaépületében.

Szombat kora délután érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez arról, hogy erős gázszagot lehet érezni egy tanyaépületben a Csongrád-Csanád megyei Ruzsán. Az esetet a szomszéd jelezte, aki be is ment az épületbe, majd szellőztetni kezdett.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője arról tájékoztatta szerkesztőségünket közleményében, hogy az ötven négyzetméteres tanyaépülethez egy tűzoltóegység vonult ki, ahol a nyitott ablak mellett is kimutatták a szén-monoxidot. 

A közlemény szerint azért keletkezhetett szén-monoxid az épületben, mert egy gázpalackra kötött gázégő működött, és minden nyílászáró csukva volt. Az épületben egy ember tartózkodott a mérgezés bekövetkezésekor, akin már nem lehetett segíteni, mikor rátaláltak.

Akkor keletkezik szén-monoxid, amikor a nyílt láng környezetében nincs elég oxigén, és tökéletlen égés jön létre. A szén-monoxidnak nincs szaga, a szomszéd azért érzett gázszagot, mert a szén-monoxid-mérgezést okozó tökéletlen égést követően idővel kialudt a gázégő lángja, és tovább áramlott a palackból a gáz. Ha nyílt láng van az épületben – akár fűtés, akár vízmelegítés miatt –, a levegő-utánpótlást biztosítani kell, különben szén-monoxid keletkezik

– fogalmazott a kommünikében a szóvivő.