Fogyóban a magyar népesség, kiderült, hogy állítható meg

GettyImages-1244707776
2022.11.14. 13:11
A családpolitikai intézkedések jelentős sikereket tudtak felmutatni az elmúlt években, ugyanakkor a demográfiai fordulatot, amelyre a magyar társadalomnak egyre nagyobb szüksége lenne, egyelőre nem sikerült elérni.

A helyzetet nehezíti, hogy 2020-tól a Covid–19 miatti pandémia, majd pedig 2022-ben az orosz–ukrán háború egyre bizonytalanabbá tette a családok jövőjét. A magyar népesség az 1980-as évek óta természetes fogyásban van. Alig egy évtized leforgása alatt a termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-as mélypontról 2021-re 1,59-re emelkedett, amely a 2002-es évi 1,3-as értékhez képest is jelentős fejlődésnek mondható.

Ugyanakkor ez a fejlődés is még messze elmarad a 2,1-es reprodukciós értékhez képest, amely biztosítaná a magyar társadalom létszámának stagnálását. A hazai demográfiai negatív trendeket tovább rontotta a 2007-es gazdasági világválság, amely a későbbi években a születési számokra is rányomta a bélyeget. 2010 és 2020 között egy komplex családtámogatási rendszer jött létre, amely a pandémiát megelőzően kezdte mutatni a demográfiai fordulat jeleit – olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány közleményében.

A Covid–19 hatalmas gondokat okozott világszerte. Eltérően a gazdasági válságoktól, a járvány a gazdasági problémákon túlmenően komoly társadalmi károkat is okozott, amelynek hosszú távon akár sokkal komolyabb következményei is lehetnek a demográfia alakulására.

A pandémia előtt a demográfiai fordulatra utaló jeleket lehetett tapasztalni a magyar társadalmon belül, ugyanakkor a vírushelyzet okozta sokk jelentős mértékben megakaszthatta az induló folyamatokat. 2020-ban a születések száma növekedett, és a nyugati országokkal szemben idehaza a párok gyermekvállalási kedvét érdemben nem befolyásolta a járványhelyzet.

Évtizedek óta fogyatkozóban a magyar népesség

A 2022-es évben az orosz–ukrán háború tovagyűrűző gazdasági és társadalmi hatása, valamint a fokozódó inflációs környezet alapjaiban formálhatja át a demográfiai trendeket is, mivel rengeteg bizonytalanságot teremt. Évtizedek óta fogyatkozóban a magyar népesség, amiben tényleges fordulat rövid távon még nem várható.

A KSH adatai alapján 2022. január elsején Magyarország népessége 11 ezer fő híján 9,7 millió volt. A nyugati, fejlett országokkal összhangban hazánk lakosságára is jellemző, hogy öregszik. Jelenleg már 100 fiatalkorúra 141 időskorú ember jut, amely egy évvel korábban még 139-en állt. A magyar népesség az 1980-as évek 10,7 millió fős csúcsa óta lassan és egyértelműen csökken.

A házasságkötések száma azért is kiemelten fontos a demográfia vonatkozásában, mivel jellemzően az ilyen családmodellben élő pároknál átlagosan magasabban alakul a gyermekvállalás száma. A házasságban élő magyar párok átlagosan két gyermeket vállalnak életük során, addig a nem házasságban élőknél ugyanezen érték 1,6–1,7 között alakul.

A magyarok 70 százaléka kitartott a gyermekvállalási tervei mellett

2022 első hét hónapjában közel 37 700 házasságot kötöttek Magyarországon, amely ugyan kilenc százalékkal elmarad az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor több mint 17 százalékkal meghaladja a 2019-es értéket. A magyarok közel 70 százaléka a koronavírus-járványtól függetlenül kitartott a gyermekvállalási tervei mellett, és érdemben nem befolyásolta a döntését.

Tavaly több mint 93 ezer újszülött látta meg élve a napvilágot, ami majdnem egy százalékkal magasabb a 2020-as évhez képest. 2022 első hét hónapjában összesen 50 115 élveszületés történt idehaza, ami 4,5 százalékkal elmarad a 2021-es év azonos időszakához képest.

A jelenlegi szinthez képest éves szinten 15-20 ezerrel több újszülöttel a népességfogyás megállítható lenne.

A családpolitika kitüntetett szerepét jól mutatja, hogy a finanszírozásra fordított összeg évről évre folyamatosan emelkedett az elmúlt évtized során. A 2022-es évi költségvetésben különböző családpolitikai kiadások és kedvezmények finanszírozására összesen közel 2800 milliárd forintos összegben terveztek. Az idén nyáron elfogadott 2023-as költségvetésben a családtámogatásokra összesen 3230 milliárd forintot szántak, amely több mint 16 százalékos növekedést jelent. 

Összegzés: 9,7 millió alatti lélekszám

2022. január 1-jén a KSH előzetes adatai alapján hazánk népessége 9 millió 689 ezer fő volt, amely 41 ezer fővel alacsonyabb az egy évvel korábbi értékhez képest. Havi szinten a természetes fogyás mind 2020-ban, mind pedig 2021-ben az utolsó negyedévben jelentős mértékben megugrott, ami a Covid–19 egyes hullámainak súlyosságának tudható be.

2021-ben összesen 155 ezer fő hunyt el a Covid–19 által dominált időszakban, ami tíz százalékkal magasabb a 2020-as értékhez képest, melyet érthető módon a születések száma nem tudott kellő mértékben ellensúlyozni.

(Borítókép: Lars Klemmer / picture alliance / Getty Images)