Nyomozók jelentek meg a pécsi városházán

BLEHO20160516033
2022.11.15. 18:46
A polgármester egyelőre nem vizsgálta a lakáskiutalásokkal összefüggő gyanús ügyet, amihez elmondása szerint neki nincs semmi köze. Az esetek a város két alkalmazottját érinthetik, szavai szerint a hivatal feladata egyelőre az adatszolgáltatásra korlátozódik.

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat a Pécsi Polgármesteri Hivatalban. A Pécs Aktuál arról ír, hogy a gyanú szerint kenőpénzért adták az önkormányzati lakásokat, ami azt jelenti, hogy hivatali vesztegetés történhetett.

Péterffy Attila polgármestert az egyik képviselő az üggyel összefüggésben arról kérdezte, igaz-e, hogy az a két munkatárs, akiről különösen érdeklődnek az ügyészségi nyomozók,

a jelen városvezetés idején kerültek a kötelékbe. Egyikük az Ellátó Központnál a területért felelős alpolgármester aláírásával ellátott kártyával koordinálta például a Lánc utcai kiürítést, ami nagyon méltatlanul zajlott. Másikuk pedig egy bizalmi pozíciót is kapott, szintén ezen alpolgármester referenseként dolgozott.

A polgármester érdemben nem válaszolt, csak annyit mondott, ezekről a nyomozóknál érdeklődjön a képviselő asszony, ők biztosan válaszolnak majd neki.

Azt is megkérdezték tőle, hogy támogatna-e egy olyan, a városházától és a képviselőktől is független eseti vizsgálóbizottságot, amely az elmúlt három év lakáskiutalásait nézné tételesen végig. Péterffy erre azt mondta, akkor reagál majd erre, amikor már látható, hogy milyen céllal, milyen eszközökkel és milyen módszerrel, kikből állna ez a bizottság. Ezért egyelőre nem tud semmilyen ígéretet tenni.

A polgármester egyelőre nem vizsgálta az ügyet, amihez elmondása szerint neki nincs köze. Az ügyészségi nyomozók is az aljegyzőt értesítették október végén, tőle kértek be adatokat a nyomozáshoz.

A napokban a lap arról érdeklődött Péterffy Attilánál, hogy ha bebizonyosodik, hogy vesztegetés történt, az felvetheti-e az érintett terület politikai vezetőinek – az alpolgármesternek és a bizottsági elnöknek – a felelősségét. A város vezetője erre azt válaszolta, hogy az ügyben két ember érintett, de egyik sem politikus. Ha a gyanú bizonyossággá válik, akkor válaszol majd a politikai konzekvenciát feszegető kérdésre.

(Borítókép: A pécsi városháza 2016. május 16-án. Fotó: Lehotka László / MTI)