Súlyosbították a tanárra bozótvágóval támadó férfi büntetését

2022.11.18. 11:21
Öt év börtönre súlyosbította másodfokú ítéletében a bíróság annak a 38 éves férfinak a büntetését, aki egy bozótvágóval támadt egy tanárra az 50-es villamoson − közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Fővárosi Főügyészség 2021 novemberében emelt vádat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy budapesti férfi ellen, aki 2019. december 18-án Pestszentlőrincen az 50-es jelzésű villamoson szóváltásba keveredett egy osztályát kísérő tanárral, majd elővett a ruházatából egy bozótvágó kést, és az osztályfőnök fejének levágásával fenyegetőzött.

Időközben a jármű a megállójához ért, a sértett az osztályával elkezdett leszállni, amikor támadója négyszer, hátulról a tizedik bordája vonalában megszúrta, és vérző sérülést okozott a pedagógusnak.    

A Fővárosi Törvényszék április 7-én kihirdetett ítéletével a visszaeső vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, valamint súlyos testi sértés bűntettének kíséretében, amelyért őt halmazati büntetésül 3 évi szabadságvesztésre ítélte.    

Az ítélet ellen az ügyész súlyosabb jogi minősítés megállapításáért, valamint súlyosabb büntetés kiszabásért fellebbezett, amelyet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú indítványában fenntartott.    

A Fővárosi Ítélőtábla november 17-én kihirdetett másodfokú ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és az elkövetőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és a vele szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát 5 évre súlyosította.