Embercsempész jelentkezett határvadásznak, de lefülelték

DROTI202208030011
2022.11.19. 09:46
Lebukott egy határvadászok közé jelentkező embercsempész – számolt be Rétvári Bence miniszterhelyettes a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén. A miniszterhelyettes szerint a jelentkezők előszűrésének nemcsak a fizikai és pszichikai vizsgálat a része, hanem a Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálata is.

Nemcsak a magyar–szerb határon van dolguk a határvadászoknak az embercsempészekkel, hanem már Magyarország határain belül is fel kell venniük a harcot velük, ugyanis a bűnözők felvételre jelentkeznek a határvadász századokba. 

Az igencsak kreatív beépülési módszerről Rétvári Bence, a Belügyminisztérium  miniszterhelyettese beszélt az Országgyűlési honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén, hozzátéve: több alkalommal lepleztek le már ilyen szándékot. A miniszterhelyettes szerint volt, hogy maguk az embercsempészek akartak beépülni a határvadászok közé.

A bűnszervezet egyik tagja jelentkezett képzésre, de nem tudta megkezdeni, mert kiderült, hogy ő igazából embercsempész, és nem azért jött, hogy megvédje a határt, hanem hogy majd az embercsempész bűntársainak szóljon, hol van szolgálatban, és ott át tudjanak jönni az embercsempészek az illegális migránsokkal

– árulta el Rétvári. Azonban elmondása szerint a jelentkezők előszűrésének nemcsak a fizikai és pszichikai vizsgálat a része, hanem a Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálata is. 

Hála istennek, Magyarországnak van egy olyan védelmi képessége, hogy ezeket a beépülési kísérleteket is ki tudtuk szűrni

– mondta a miniszterhelyettes az ülés jegyzőkönyve szerint, melyet a HVG vett észre. Rétvári Bence a parlamenti szakbizottság előtt arról is beszámolt, hogy „100-200 fő körül mozog azoknak a száma, akik hétről hétre elkezdik a négyhetes képzést, összesen eddig 894 határvadász-szerződést kötött a rendőrség, és eddig 636 fő tett sikeres vizsgát”.

Bocskor Zoltán, a Belügyminisztérium államtitkára elmondta, „jelen állapot szerint 9 százalék a fluktuáció a határvadászoknál”.

(Borítókép: Képünk illusztráció. Fotó:  Rosta Tibor / MTI)