Akár sütjük, akár vesszük, nem ússzuk meg olcsón a karácsonyi bejglit

DSC4783
2022.11.20. 19:43
Idén a minőségi, cukrászdában kapható bejglik közül még a legolcsóbbak is 3000 forintba fognak kerülni, a legdrágábbak ára pedig az 5000 forintot is elérheti – ezt nyilatkozta nemrég a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.

Erdélyi Balázs a Világgazdaságnak beszélt arról, hogy milyen bejgliárakra számíthatunk az idén a körülbelül 40 százalékos élelmiszer-infláció mellett. A szakértő azt mondta:

a minőségi bejglik ára 3000 és 4500-5000 forint közé eshet idén.

Hozzátette azt is, hogy ezek mellett a boltokban szép számmal lesz az „ipari” bejglikből is, de azoknak a minősége jóval gyengébb, silányabb lesz. Ezek többségét valójában csak „bejglire hasonlító” terméknek lehet nevezni – mondta Erdélyi Balázs.

A Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke arra is kitért, hogy mi magyarázza a magas árakat. Erdélyi Balázs szerint egyrészt a rezsiárak emelkedése okozza az árnövekedést, és a 3000 és 5000 forintos árak közti differencia is abból adódhat, hogy ki mennyiért kapja az energiát a szolgáltatójától. Akinek még érvényben van a hosszú távú szerződése, az jól járt, neki nem kell emelnie, de akinek új szerződést kell kötnie (vagy akinél a szolgáltató felmondta a szerződést), az most tízszeres áron tud csak újraszerződni, ráadásul sokszor hónapokra előre kell fizetni – fejtette ki.

Aki otthon süt magának, az se ússza meg olcsón 

Másrészt a szakértő kitért arra is, hogy a bejglihez szükséges alapanyagok ára is a duplájára emelkedett az utóbbi egy évben,

Ez utóbbit pedig azok is megérzik, akik esetleg otthon sütnék meg maguknak a bejglit. 

A Világgazdaság szerint idén már 5750 forintba kerül egykilónyi tisztított dió, ami 20 százalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest. Mindeközben a vaj és a margarin ára is a duplájára nőtt egy év alatt, ezekre a bejgli tésztájához és a töltelékéhez is szükség van – írták.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)