Szánthó Miklós: Magyarország azt üzeni, jobbra tarts

2022.11.20. 13:09
A jobboldal nemzetközi összefogásának szükségességét emelte ki az Alapjogokért Központ főigazgatója, Szánthó Miklós a mexikóvárosi Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) szombaton.

Az Alapjogokért Központ vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szánthó Miklós a CPAC México elnevezésű rendezvényen azt mondta: Magyarország iránytűvé vált, és szellemi energiát szolgáltat a konzervatív erőknek világszerte. Hozzátette: azért fontos a jobboldal nemzetközi összefogása, mert az „Isten, haza, család hármas egységét” érő balliberális támadások is globálisak.

A főigazgató kiemelte: a legtöbb nyugati ország komoly kihívásokkal néz szembe, civilizációnk egyszerre él át háborús, gazdasági, politikai és erkölcsi válságot. A progresszív globalisták pedig kudarcot vallottak a válságok kezelésében – vélekedett.

Jelezte: ma globális ellátási és energiaválsággal kell szembenézni, amely az Ukrajna elleni orosz agresszió következménye, és amelyet a szankciós politika csak tovább súlyosbított.

Ugyanakkor a „globális progresszív elit” csak a „marxista agymosásban” és az „ideológiai indoktrinációban” jeleskedik, az a szándékuk, hogy megfosszák a polgárokat azoktól a szabadságjogoktól, amelyek az elmúlt két évszázadban jól szolgálták őket – mondta.

Ezek közé sorolta a szólásszabadságot, a lelkiismereti szabadságot, az állami szuverenitás vagy a nemzeti identitás értékeit, valamint a józan észhez és a boldog, normális családi élethez való jogot.

Szánthó Miklós szerint a baloldal le akar számolni a konzervatív értékekkel, sőt a múltat is el akarja törölni. A történelmi amnézia, amely a múlt elutasításának egyenes következménye, biztonsági kockázattá vált – jelentette ki.

Szánthó Miklós hangsúlyozta: az elmúlt tizenkét évben Magyarország minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a jobboldal képes jól kormányozni. A magyar társadalom ma jutalmazza a munkát, tiszteli a teljesítményt, a vállalkozói szellemet, és segíti a családokat – mondta, iránytűnek nevezve Magyarországot a világ konzervatívjai számára.

A főigazgató úgy fogalmazott, Magyarország azt üzeni: jobbra tarts!, hozzátéve, hazánk olyan szellemi energiát szolgáltat, amely „felvillanyozza a konzervatív megújulást”. Augusztus 4-én Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet a szervezet dallasi konferenciáján.