Varga Judit elmondta, mennyien töltötték ki a nemzeti konzultációt

D  EP20221128005
2022.11.28. 21:07
Több mint hétszázezren töltötték ki és küldték vissza eddig a nemzeti konzultációs kérdőívet – jelentette ki Varga Judit hétfőn Szombathelyen.

Az MTI beszámolója szerint az igazságügyi miniszter a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjárás keretében tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „a nemzeti konzultáció minden honfitársunk számára” lehetővé teszi, hogy közvetlen módon megossza véleményét a magyar kormánnyal, elmondja, mit gondol „az országunkat legközvetlenebbül érintő kérdésekről”.

Kitért arra: a nemzeti konzultációk rendszerét Nyugat-Európában még kevesen értik, ami elég furcsa, hiszen a demokrácia egyik legközvetlenebb eszköze. A konzultációk lehetővé teszik, hogy a kormány ne csak négyévente, a választások alkalmával kerüljön kapcsolatba a választókkal, hanem a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben folyamatos legyen a párbeszéd – jelezte Varga Judit.

Emlékeztetett arra, hogy korábban olyan kérdésekben is, mint a migráció, a gyermekvédelem vagy a koronavírus elleni küzdelem, nagy sikerrel zárultak nemzeti konzultációk, segítséget nyújtva abban, hogy „nehéz, sokszor válságos helyzetekben” megfelelő kormányzati lépések szülessenek.

„Arra buzdítok minden magyar állampolgárt, hogy éljen a lehetőséggel, és a brüsszeli szankciókkal kapcsolatban is ossza meg velünk a véleményét. Nagyon fontos, hogy a magyar kormány megfelelő módon tudjon képviselni egy határozott magyar álláspontot (...), ezért a december 9-i határidőig mindenki töltse ki a konzultációs íveket, aki eddig még nem tette meg” – mondta.

Varga Judit úgy fogalmazott: egyértelműen látható, hogy a háború végét nem hozták el a brüsszeli szankciók, ezért csak azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megindítása jelenthet kiutat a háborúból és abból a gazdasági válságból is, amelyet a szankciók okoztak Európának.

Kérdésre válaszolva a miniszter kijelentette: a kormány konstruktív légkörben zajló, intenzív tárgyalásokat folytatott az Európai Bizottsággal, megállapodás született 17 olyan vállalásban, amely szakmailag elfogadható volt a magyar kormány számára.

A vállalások teljesítésén az ősz folyamán az Országgyűlés folyamatosan dolgozott; időközben merült fel a tizennyolcadik, az igazságszolgáltatás függetlenségét, illetve annak garanciáit érintő kérdés, amellyel kapcsolatban a magyar kormány azt vállalta, hogy március közepéig elvégzi a szükséges módosításokat – fűzte hozzá.

Varga Judit ugyanakkor megjegyezte: miközben a magyar kormány sok tisztviselője éjt nappallá téve dolgozott azon, hogy a magyar emberek hozzájussanak a nekik járó uniós pénzekhez, a magyar baloldal az Európai Unió fórumain folyamatosan azért dolgozott, hogy a magyar emberek ne juthassanak hozzá az uniós forrásokhoz.

(Borítókép: Varga Judit. Fotó: Filep István / MTI)



  • Hírek
  • Hírek