Vesztegetés miatt ítéltek el egy NAV-os pénzügyőrt Debrecenben

2022.11.29. 18:38
Ukránok beutazási és tartózkodási engedélyével kapcsolatos vesztegetés miatt ítéltek egy pénzügyőrt nem jogerősen felfüggesztett börtönre kedden – tudatta a Debreceni Törvényszék közleményben.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott a 2010-es évek elején a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, majd a Külgazdasági és Külügyminisztérium főkonzulátusánál szolgált Ukrajnában. A férfi 2019-ben került a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz mint vám- és pénzügyőr referens – adta hírül az MTI.

Korábbi munkaköreiből adódóan a pénzügyőr hadnagy széles körű kapcsolati és információs tőkére tett szert, amit arra próbált használni, hogy ukrán állampolgárok fiktív munkavállalási céllal benyújtott tartózkodási kérelmeinek gyors, pozitív elbírása érdekében megvesztegesse az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Debreceni Regionális Igazgatóság egyik osztályának vezetőjét.

Korábbi ismeretségükre tekintettel 2020. október 2-án egy kávézóban találkozott a hadnagy az osztályvezetővel, akit arra próbált rávenni, hogy vezető beosztásából fakadó jogköreit használja fel, és esetlegesen szervezze be a beosztottait is.

A vádlott azt akarta, hogy hetente mintegy kétszáz ukrán állampolgár „fiktív munkavállalási céllal benyújtott, Magyarországra történő beutazására és tartózkodásra vonatkozó kérelmeinél az osztályvezető biztosítsa a soron kívüli, lehetőleg pozitív elbírálást akkor is, ha a tartózkodási cél vonatkozásában a kérelmezők megtévesztik a hatóságot” – írták.

Cserébe a vádlott minden ukrán állampolgár után 100-200 euró kenőpénzt ígért, az osztályvezető azonban nem fogadta el a vádlott által felajánlott jogtalan előnyt.

A bíróság az ítélet indoklásában enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott részben beismerő vallomást tett, büntetlen előéletű, kiemelkedően végezte a munkáját, és a NAV pozitív vezetői jellemzést adott róla. Ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte a bíróság a hasonló korrupciós bűncselekmények elszaporodottságát, továbbá azt, hogy a vádlott bizalmi munkakörben, szakmai felkészültségét és képzettségét kihasználva, kezdeményezőként követett el egy olyan bűncselekményt, amit meg kellett volna akadályoznia.

Mindezek alapján a Debreceni Törvényszék kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetésben mondta ki bűnösnek a vádlottat, és 2 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre, továbbá 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Ugyanakkor az elmarasztaló ítélet egyéb hátrányos jogkövetkezményeit illetően előzetes mentesítésben részesítette. Az ítélet nem jogerős, miután az ügyészség súlyosításért fellebbezett.