Valódi bestia akadt a magyar pecás horgára Fóton

2022.11.29. 15:00
Egy 32 kilós busa került partra a minap idehaza, a hatalmas méretű hal alaposan kifárasztotta az őt kifogó horgászt, a frissen vásárolt horgászbot nem is bírta a strapát, és eltört a küzdelemben.

Turcsik János november 19-én frissen vásárolt felszereléseit kívánta tesztelni Fóton. A horgász kora reggel már a parton volt társával, de sokáig hiába vártak kapásra – aztán váratlanul megtört a jég.

„11:30-kor mondtam, hogy dobjunk még párat, és akkor délre, ebédre haza is érünk. Utolsó dobás ugye nincs, ez is az utolsó utáni utáni utáni kategória volt. Először azt hittük, hogy harcsa, mert nem hátba dobtam szegényt a 10 centis gumival és a 3 grammos jiggel, hanem amikor álló helyzetben volt a csalim, megindult, mint az állat” – emlékezett vissza a történtekre János.

A busa farokkal a part felé érkezett ki, közben pedig eltört a horgászbot, megsemmisült a 19 ezer forintot érő pálca. „A robbanásszerű reccsenést, gondolom, az okozhatta, hogy összegyűlt benne annyi feszültség, amit nem tudott magából kirúgni. A következő dobásnál elpattant volna, szerintem már mindegy volt neki” – tette hozzá a horgász a Pecaverzumnak.

A mérleg, amire a halat tették, 32 kilót mutatott. „189 centiméter magas vagyok, és 120 kiló, de konkrétan az öklömet bele tudtam volna tenni a szájába” – érzékeltette a busa méreteit a horgász.

A helyszínre hívott halőr javaslatára a halat élve hagyták, majd visszaengedték a vízbe.