Ünnepi verseket hallgathatunk a kisföldalatti megállóiban

2022.11.29. 20:07
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a közösségi oldalán számolt be, hogy advent első vasárnapjától huszonnyolc napon át ünnepi hangulatú verseket hallgathatunk a kisföldalatti megállóiban.

A BKV advent első hétvégéjétől nemcsak egy feldíszített adventi villamossal, hanem irodalmi élménnyel is szeretné szebbé tenni a várakozás idejét. Ezért advent első vasárnapjától huszonnyolc napon át huszonnyolc ünnepi hangulatú magyar vers szólal meg neves művészek előadásában a kisföldalatti megállóiban. 

A magyar ünnepi versek Áfra János, Csuja Imre, Ecsedi Erzsébet, Für Anikó, Gáspár Sándor, Holecskó Orsolya, Kálloy Molnár Péter, Korhecz Imola, Kőszegi Ákos, Likó Marcell, Mácsai Pál, Mihály Adél, Mihály Péter, Nagy Péter, Őze Áron, Szálinger Balázs, Szarvas József és Tóth Ildikó hangján szólalnak meg

– írta Karácsony Gergely a Facebookon.

Már várja a látogatókat a Vörösmarty tér

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, november 18-án megnyílt Budapest egyik legnagyobb karácsonyi vására a belvárosi Vörösmarty téren. A szilveszterig tartó rendezvény tradicionális hazai gasztronómiai, valamint kézműves kiállítókkal és békebeli karácsonyi hangulattal fogadja vendégeit.

szervezők azt írták: az esemény nemcsak látványban és minőségben újult meg, hanem számos egyedi programelemmel és a klasszikus karácsonyi díszítési kultúrát megidéző arculattal is várja a látogatókat.

A Váci utca felől a Vörösmarty térre érkezőket grandiózus karácsonyfa is fogadja. A vásár egyik kiemelt látványossága a Harisnyaházon lévő óriási karácsonyfa-dekoráció, és ezúttal mutatkozik be a Vörösmarty-szoborkompozíció újszerű takarása is. Az adventi vásár egyébként Szentendrén is megnyitotta kapuit, ahol gasztronómiai, kézműves és iparművészeti termékeket kínálnak december 24-éig.