Vándorolnak a politikusok, most egy momentumos csatlakozott a DK-hoz

289706646 445543417572875 1557368759780463037 n
2022.11.29. 12:58
Bodrozsán Alexandra önkormányzati képviselő közel hat év után hagyja ott a Momentumot, és csatlakozik a Demokratikus Koalícióhoz. Az elmúlt időszakban több hasonló bejelentés is történt.

„A mai napon meghoztam azt a döntést, hogy közel hat év közös munka után elbúcsúzom a Momentumtól, és tájékoztattam a párt vezetését a kilépésemről” – jelentette be Facebook-oldalán Bodrozsán Alexandra önkormányzati képviselő.

A politikus azt is elárulta, hogy melyik pártban folytatja:

Önkormányzati képviselőként szívügyem és hivatásom is egyben a kecskemétiek érdekeinek eredményes és hatékony képviselete. Ehhez egy olyan szövetségesre leltem, aki biztosítja a szervezeti és szakmai támogatást a további fejlődéshez, és a helyi építkezéshez. A céljaim nem változtak, továbbra is elszántan fogok küzdeni az európai értékekért, egy jobb és élhetőbb Kecskemétért, hazánkért. Ezt a munkát mától a Demokratikus Koalíció közösségében folytatom.

Bodrozsán Alexandra Bács-Kiskun megye 2-es választókerületében az előválasztási siker után a hatpárti ellenzék közös jelöltje volt az országgyűlési választásokon, de mandátumot nem nyert, második helyen zárt a kormánypárti Szeberényi Gyula Tamás mögött.

Politikusvándorlás a pártok között

„Bár Déri Tibor politikai pályafutását a párt egyik legrégebbi tagjaként a Momentumban képzelte el, az elmúlt hetek történései arra sarkallták, hogy kilépjen a szervezetből. A polgármester függetlenként vezeti tovább Újpestet, a Fővárosi Közgyűlésben azonban a DK frakciójához csatlakozik” – számoltunk be  a kerületvezető döntéséről októberben.

Néhány nappal ezelőtt Szilágyi Szabolcs, a Jobbikból kilépett miskolci önkormányzati képviselő szintén a DK frakciócsoportjához csatlakozott.

Stummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság korábbi elnöke és a Jobbik volt alelnöke közben azt jelentette be, hogy csatlakozik a Momentumhoz. A politikust, aki még a Jobbik elnöki pozíciójáért is indult, itt kérdeztük döntésének okairól.

(Borítókép: Bodrozsán Alexandra / Facebook)