Elfogták a cserben hagyó gázolót, aki egy kutyasétáltató asszonyt ütött el
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) számolt be arról, hogy a november 25-én történt balesetben megsérült asszonyt kórházba vitték a mentők, azonban olyan súlyosan megsérült, hogy nem tudták megmenteni az életét az orvosok. Az áldozatnál nem volt igazolvány, a segítők a kutyában lévő chip alapján azonosították be őt.
Egy olvasói beszámoló alapján kiderült, hogy múlt pénteken egy fekete, elektromos Volvo autó nagy sebességgel, irányjelzés nélkül kanyarodott a Gutenberg körútról a Kapisztrán utcába, majd elütötte a kutyáját sétáltató hölgyet, és a sofőr fékezés nélkül továbbhajtott. A közeli gimnázium laboránsai és a közpark játszótéren dolgozó munkatársai azonnal a nő segítségére siettek, ők hívták ki a mentőket is.
A rendőrök az autót vezető 38 éves nőt néhány napon belül azonosították, majd előállították. A BRFK jelezte: a gyanúsítottat halálos közúti baleset okozásának és segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nő azt mondta a rendőröknek, hogy az autót ért ütést hallva azért nem állt meg, mert azt hitte, egy kukát ütött el.
A gyanúsított szabadlábon védekezhet – áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.