Már hatvan iskola csatlakozott a polgári engedetlenséghez

2022.12.01. 21:14
Már hatvan oktatási intézmény csatlakozott az országos polgári engedetlenséghez, amelyből húsz vidéki.

Közel hatszáz tanár döntött úgy, hogy nem veszi fel a munkát egy nappal azután, hogy szerdán a Belügyminisztérium úgy döntött, azonnali hatállyal elbocsát nyolc pedagógust.

A polgári engedetlenségben részt vevő és emiatt munkájukat elvesztő pedagógusok között van olyan, aki a létbizonytalanság szélén táncol, de olyan is, aki szerint a tanároknak már nincs mit veszíteniük – derül ki az ATV riportjából. 

A polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusok egyike Ősi Judit, akinek azonnali hatállyal felmondott a Belügyminisztérium. Ő például teljesen kilátástalan helyzetben van, nem tudja, merre tovább. 

Én nemrégiben váltam el a férjemtől, egyedül fogom folytatni az életemet, édesanyám súlyos beteg, két lányom van orvosi egyetemen Debrecenben, aminek a költségei elég magasak, úgyhogy nagyon komoly terheket jelent most ez a döntés a családom számára is

– mesélte Judit. Rábai Jánost a Karinthy Frigyes Gimnázium tanáraként érte a hír. 

Három perccel voltam az irodalomórám után, tehát hogy előtte még Babits Mihályról beszéltem és utána meg azt kaptam, hogy holnaptól nincs munkám

– idézte fel az elbocsátását. Neki ugyan azonnal ajánlottak átmeneti munkát, a fiatalembernek ugyanakkor az a véleménye, hogy a tanárok már nem hátrálhatnak tovább. A pedagógusok elszántan támogatják a kollegáikat. Jelenleg rendkívüli szünet van az iskolában, és valószínűleg hétfőn sem lesznek megtartva az órák. 

Arról még csak találgatni lehet, hogy más intézményekben is leáll-e az oktatás, de az biztos, hogy országos felháborodás-hullámot váltott ki a tanárok kirúgása. 

 Már azt látjuk, hogy a mai napon 570 pedagógus kollega polgári engedetlenséget folytat. Intézmények tekintetében 60 fölött vagyunk, és ami kifejezetten jó és aminek örülünk, hogy nemcsak Budapest, hanem vidék is csatlakozott, több mint 20 intézménnyel

– fogalmazott Hortobágyi Péter, a Tanárok a Tanárokért Csoport elnöke. Az Eötvös József Gimnázium diákjai közös énekléssel fejezték ki a szolidaritásukat az elbocsátott tanárok miatt. Szerda este a Belügyminisztérium épülete előtt tartottak demonstrációt a kirúgott pedagógusok miatt. 

A Társaság a Szabadságjogokért egy csütörtökön közzétett közleményében azt írja, hogy be lehet perelni az államot a kirúgott tanárok és a tanárhiány miatt, amelyben szívesen segítséget nyújtanak minden érdeklődőnek. 

Ingyenes jogi segítséget és képviseletet ajánlunk az érintetteknek, keress minket bátran, ha szeretnéd perre vinni a tanárhiány ügyét szülőként

– olvasható a közleményben.



  • Hírek
  • Hírek