Ülősztrájkot hirdetett egy budapesti iskola

received 1095862001131335 blur
2022.12.01. 12:57
Az újpesti gimnáziumban az órák nagy része elmaradt, a tanárok a diákokkal közösen tiltakoztak.

Az Újpesti Bródy Imre Gimnázium is csatlakozott a folyamatos gördülősztrájkokhoz – derült ki egy tanuló szerkesztőségünkbe eljutott leveléből.

A diák azt írta: az iskolában a tanítás nagy része elmaradt, becslések szerint 200 diák csatlakozott a megmozduláshoz. Az engedetlenség alatt a diákok molinókészítéssel, énekléssel foglalták el magukat.

Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön országos tiltakozás indult a hazai oktatási intézményekben, több helyen sztrájkolnak és polgári engedetlenségben vesznek részt a tanárok amiatt, mert december 1-jei hatállyal megszüntették három gimnázium nyolc pedagógusának a közalkalmazotti jogviszonyát.

A Karinthy Frigyes Gimnáziumban rendkívüli szünetet rendeltek el arra hivatkozva, hogy csütörtökön és pénteken „a tantestület létszáma – a munkabeszüntetést bejelentő, a hiányzó és elbocsátott tanárok összlétszáma miatt – nem éri el a jogszabályban előírt minimális feladatellátáshoz szükséges szintet”.

A tiltakozások a következő napokban is folytatódnak, Az Egységes Diák Front a Tanítanék Mozgalommal együtt szombatra, december 3-ára újabb tüntetést szervez a Klebelsberg Központ budapesti épülete elé, továbbá december 8-ára egy ülősztrájkot is meghirdettek. December 9-én pedig az MTVA előtt lesz egy demonstráció.

(Borítókép: Olvasónk)