Százezer forint kenőpénzt kért, hogy eltekintsen egy többmilliós büntetéstől

2022.12.02. 15:32
Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormánytisztviselőt – tudatta a Központi Nyomozó Ügyészség (KNYF) közleményben pénteken az MTI-vel.

A rendelkezésre álló adatok szerint csütörtök reggel az egyik megyei Kormányhivatal Közlekedésfelügyeleti Főosztályán dolgozó kormánytisztviselő ellenőrzés alá vont egy szabálytalanul fuvarozó tehergépkocsit. Az intézkedés a teherautóhoz, illetve a rakományhoz kapcsolódó szabálytalanságokat tárt fel, többek között lejárt a sofőr gépjárművezetői képesítési igazolványa, elmulasztotta a szállítmányt ponyvával letakarni és a jármű műszaki állapota, például a fék sem volt megfelelő.

A megalapozott gyanú szerint miután a kormánytisztviselő észlelte a hibákat, elhatározta, hogy jogtalan előnyt kér azért, hogy ne bírságoljon. A feltárt hiányosságok miatt több millió forintos bírságot helyezett kilátásba, ugyanakkor közölte, hogy nem kíván jegyzőkönyvet felvenni. Az ellenőrzés alá vont személy azon kérdésére, hogy mi a megoldás, a kormánytisztviselő azt felelte: „önre bízom”.

A sofőr a kormánytisztviselő fellépése nyomán annak érdekében, hogy ne kelljen bírságot fizetni, átadott 100 ezer forint kenőpénzt, amit a kormánytisztviselő azonnal eltett, majd intézkedés nélkül távozott.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt nyomozást indított, és egy nap múlva gyanúsítottként hallgatta ki a 40 éves férfit. A gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését – közölte a KNYF.



  • Hírek
  • Hírek