Elsüllyedt autót találtak a Dunában Vácnál

2022.12.03. 16:22
Az intézkedő hatóságok szombaton személyautót találtak a Dunában Vácnál – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Duna-parttól mintegy tíz méterre merült el az autó, melyet a váci hivatásos tűzoltók a Molnár utca közelében csörlővel vontatták ki a folyóból, miután a fővárosi hivatásos tűzoltók búvárai megállapították, hogy nincs benne senki.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: az elmerült autóról egy kajakozó tett bejelentést.

Megvásárolták a Dunába gurult Teslát

Alig egy nap alatt elkelt egy árverésen az a Tesla, amely néhány hónapja süllyedt el a Dunában. Szeptember elején számoltunk be arról, hogy az autó a Duna partjáról begurult a folyóba, majd el is süllyedt. A baleset idején a sofőr nem tartózkodott a járműben. Az autót néhány nappal később kiemelték. A Totalcar szerint a folyóba gurult autó egy árverésen bukkant fel, ahol 8,4 millió forintért hirdették meg eladásra. Ebből a Teslából egy használt, de jó állapotban lévő darab rendszerint 25-28 millió forintba szokott kerülni. A hirdetés szövegében azt írták, hogy az autó a dunai kaland miatt vízkáros (számos alkatrésze zárlatos lett), a lökhárítói is hiányoznak, és az eleje is „enyhén sérült”.