Spórol a kormány, negyedére csökkent az állami hivatalok gázfogyasztása
Az idei év szeptemberében 8 százalékkal, októberben pedig 75,3 százalékkal csökkent az Országgyűlés gázfogyasztása a tavalyi fogyasztással összehasonlítva – közölte az Országgyűlés Hivatala az atv.hu-val.
A válaszból kiderült, hogy az Országgyűlés hivatali helységeiben – az állami intézményekben hasonlóan – 18 fokos az előírt átlaghőmérséklet, melyet a hivatal is irányadónak tekint.
Varga Mihály pénzügyminiszter még hétvégén közösségi oldalán azt írta, hogy szeptemberben 55,9 százalékkal csökkent a gázfogyasztás a tavalyi évhez képest az Ellátási Főigazgatóság által üzemeltetett 101 hivatali épületben. Ugyanez az adat októberben 81,2 százalékkal csökkent.
A tárcavezető bejegyzése szerint mindez 1,3 milliárd forint megtakarítást jelent a költségvetésnek.
Korábban az Index is beszámolt arról, hogy az Országház energiakiadásaira 2021 nyarán havonta 1 064 000 forintot, a 2021–2022-es téli időszakban pedig átlagosan havi 31 523 000 forintot fizettek ki gázfelhasználásuk után. Elektromos áramra 2021 nyarán 8 562 000 forint/hó, a téli szezonban pedig 5 398 000 Ft/hó volt a költségük.
A gázszámlát télen a fűtés, az elektromos áram költségeit nyáron a klímagépek üzemeltetése emelte meg.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)