Jézusnak adta ki magát egy zalai férfi, bíróság elé állítják

2022.12.07. 10:59
Több évtizeden keresztül Jézus reinkarnációjának adta ki magát egy 69 éves zalai férfi, és nagyon sokan bedőltek neki. Most bíróság elé állítják csalás és garázdaság miatt, több év börtönbüntetést kaphat.

A 69 éves, nyugdíjas, teskándi férfi (aki korábban közgazdászként dolgozott) azt állította, hogy különleges energiával képes meggyógyítani a betegeket. Főként csoportos foglalkozásokat tartott, de az is előfordult, hogy egyénileg fogadta „betegeit, tanítványait”. Közben azt állította, hogy a pénzhez nem ért és a pénznek semmi jelentősége nincs számára.

Naponta közel negyvenen jártak a gyógyító szertartásaira, aminek a végén nyolcezret fizettek a betegek, akik számlát sosem kaptak. A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, nemcsak a pénzekkel trükközött, hanem a befolyásolható lányokat is az ágyába vihette

– erről számolt be a férfi egyik áldozata, aki szerint a férfi érzelmileg is zsarolta áldozatait. Egy másik áldozat azt mondta: ő maga sem érti, hogyan dőlhettek be neki éveken át.

Teskánd polgármestere, Sipos László ugyancsak azt mondta az esetről a Blikk megkeresésére: pontosan tudja, kiről van szó, mert a településén elterjedt az „ál-Jézus” híre. A polgármester szerint a férfit sokan csak szóbeszédből ismerték, és azt is felidézte, hogy évekkel ezelőtt, a botrány kirobbanása után egyesek az ál-Jézus védelmére keltek.

Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!

– ezzel a szöveggel ragasztottak ki röpcédulákat a település utcáin, miután kirobbant a botrány. Erről fotó is készült, amely megtekinthető a témában 2019 elején írt cikkünkben.

Azt is közölték, hogy a férfit hamarosan bíróság elé állítják, és akár 6 év börtönbüntetést is kaphat. Hogy pontosan milyen bűncselekménnyel vádolják, az a cikkükből nem derült ki, viszont a 24.hu-val korábban közölte ezt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség. Azt mondták: a férfit 7 rendbeli csalás bűntette és 15 rendbeli csalás vétség, valamint 1 rendbeli garázdaság vétsége miatt állítják a bíróság elé, és az ügyészség az említett 6 év börtönbüntetés mellett 6 év közügyektől való eltiltást, továbbá pénzbüntetést is kért a vádlottra (korábban a rendőrség az Indexszel még azt közölte, hogy kuruzslás vétségének gyanúja miatt folytattak nyomozást a férfival szemben).

Ezért dőlhettek be neki 

Mint említettük, a teskándi ál-Jézus botrányának híre 2019 elején, egész pontosan januárjában került be az országos sajtóba. Akkor a TV2 Mokka című műsorában részletesen foglalkoztak a témával, és egy pszichiátert kérdeztek meg arról, hogy miért dőlhettek be ennyien a csalónak.

Két oldala van a dolognak: egyrészt valaki ajánl olyat, aminek be tudunk dőlni, másrészt alkalmasak vagyunk rá, hogy bedőljünk

– mondta Belső Nóra, kifejtve, hogy rendszerint azok a negatív élethelyzetben levő emberek lesznek a csalók áldozatai, akik nem találnak kapaszkodót. Ezt használják ki azok a csalók, akik nagyon ráéreznek erre, és tudatosan manipulálják őket.

Hozzátette: ebben a konkrét esetben a csaló

egy vidéki környezetben pontosan tudta, hogy mik azok a támpontok – ugye, a hit –, azok a fajta dolgok, amiben az emberek kapaszkodókat keresnek. Ezt tudta szektává felépíteni, egy nagyon szépen felépített üzletről van szó 

– fogalmazott a pszichiáter.