Gyerekek menekültek meg a tűz elől Budapesten

2022.12.09. 18:44
Tűz ütött ki egy budapesti lakásban, az ott lakó nő az 1 és az 5 éves gyermekeit a szomszédhoz vitte át. Az átszivárgó füst elől őket a rendőrök lekísérték, és a szolgálati kocsiba ültették be. Az édesanya önállóan elhagyta az épületet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra péntek délután érkezett bejelentés, miszerint Budapesten, a XV. kerületi Zsókavár utcában az egyik lakás kigyulladt – olvasható a rendőrség oldalán.

A kerületi kapitányság két körzeti megbízottja azonnal a helyszínre indult, ahol azzal szembesültek, hogy az épület folyosója sűrű füstben úszik. A kérdéses lakás előtt, ahol a tűz volt, egy nőt találtak, aki elmondta, hogy kigyulladt a páraelszívója, ezért a gyermekeit a szomszédhoz vitte át. A két egyenruhás haladéktalanul megkezdte a folyosó szellőztetését.

Pár perccel később két újabb körzeti megbízott érkezett a helyszínre, akik a szomszédos lakásban megtalálták az 1 és 5 éves gyermekeket, illetve egy idősebb nőt. Az átszivárgó füst elől őket a rendőrök lekísérték, és a szolgálati kocsiba ültették be. Az édesanya önállóan elhagyta az épületet.

A kicsiket a mentők kórházba vitték általános kivizsgálás céljából.