Védett madarakat próbált Ausztriába csempészni egy férfi

2022.12.12. 12:59
Természetkárosítás bűntette miatt indítottak büntetőeljárást a rendőrök egy bolgár férfi ellen, akinek az autójában 15 védett madarat találtak – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

Egy bolgár férfi szombaton Hegyeshalomnál akart átlépni gépkocsijával Ausztria területére, azonban a jármű átvizsgálásakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az autó rakterében, a személyes poggyászok között három, különböző méretű kalitkában összesen 15 tengelicet találtak, amelyek közül egy már elpusztult.

A sofőr nem tudott bizonylatot, okmányt, valamint engedélyt bemutatni a madarakról. A hatóság az eljárás alatt megállapította, hogy a férfi által szállított 

védett madarak eszmei értéke 375 ezer forintra tehető. 

A 31 éves bolgár gépkocsivezetőt előállították a mosonmagyaróvári rendőrkapitányságra, ahol természetkárosítás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki – számolt be a rendőrség.