Romániában már a borravalót is megadóztatják

GettyImages-1236365640
2022.12.13. 15:36
Romániában újabb törvényt fogadott el kedden a képviselőház a borravaló megadóztatásáról, miután 2015-ben néhány hónap után visszavontak egy hasonló jogszabályt.

Az új, kizárólag a vendéglátásra vonatkozó törvény alapján Romániában tízszázalékos jövedelemadóval fogják terhelni a vendég által adott borravalót. Az adó visszatartása a munkáltató dolga, aki a fennmaradó 90 százalékot – belső szabályzatok által előre meghatározott módon – kiosztja az érintett alkalmazottaknak. A könyvelésben a borravaló tartozásként jelenik meg, a cég adóterheit nem növeli.

A borravaló számára a vendéglátóhelyeknek külön rovatot kell fenntartaniuk a vendégnek átnyújtandó számlán, összegét (vagy arányát) pedig a vendég hivatott meghatározni. A borravaló értéke a fogyasztás értékének 0 és 15 százaléka között változhat.

A jogszabály elvileg 2023. január 1-jén lép hatályba, amennyiben addig kihirdeti az államfő.

Külön nyugtán kellett jelölniük

Romániában hét éve olyan módszerrel próbálkoztak, amely 16 százalékos társasági adóval terhelte a borravalóból származó bevételeket, a vendéglátósoknak azonban külön nyugtatömbön kellett regisztrálniuk a borravalót, ráadásul az alkalmazottak saját pénzét is naponta nyilvántartásba kellett venniük, lehetővé téve az adóellenőrök számára, hogy büntetést róhassanak ki, amennyiben eltérést tapasztalnak a vizsgált üzletben lévő pénz és a leszámlázott összegek között.

Miután bebizonyosodott, hogy a módszert nem lehet a gyakorlatban alkalmazni, néhány hónap után visszavonták a jogszabályt, és azokban a gazdasági ágazatokban, ahol az alkalmazottak rendszeresen borravalót kapnak, visszatértek a korábban is alkalmazott átalányadóra – írta az MTI. 

(Borítókép: Andrei Pungovschi / Bloomberg / Getty Images)