Még idén döntés születhet az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről

GettyImages-71205638
2022.12.17. 11:54
Az egészségügyi szakdolgozók bíznak abban, hogy az orvosok 10 százalékos emelésével együtt ők is megkapják a béremelésük első lépcsőjét. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke szerint e nélkül az emelés nélkül 22 százalékra esne a szakdolgozók béraránya az orvosokéhoz képest, ám a szakmában már így is nagy a bérfeszültség.

A média információi szerint a jövő heti kormányülésen végleges döntés születhet az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről. Ha jóváhagyja a kabinet Takács Péter egészségügyi államtitkár javaslatát, csaknem 180-200 milliárd forintos forrásból nőhet a bérük két részletben 2023 és 2024 elején. 

Mint arról korábban az Index is beszámolt, az alap- és középfokú végzettségűeknek a két emeléssel együtt összesen 32 százalékos, a diplomásoknak pedig 55 százalékos emelést ajánlanak a javaslatban. 

Bíznak benne

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a Népszavának azt mondta, az elmúlt időszakban többször is egyeztettek Takács Péter államtitkárral a bérfejlesztésről, és abban bíznak, hogy a korábban már bejelentett 10 százalékos orvosi béremeléssel együtt a szakdolgozók is megkapják az első lépcsőjüket. Valamint azt is kiemelte, hogy enélkül a szakdolgozók 27 százalékos béraránya 22 százalékra esne az orvosokéhoz képest.

Most a jövő év elején legalább egy olyan léptékű emelésre, azaz minimum plusz 30 százalékra lenne szükségük, amellyel nemcsak megőrizheti az egészségügy más ágazatokkal szemben a versenyképességét, de még egy kis előnyt is szerezhet

– tette hozzá a lapnak Balogh Zoltán. 

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint az egészségügyben egyre nagyobb a bérfeszültség és nehezebben viselhető el, hogy a szakdolgozók fizetése ennyivel lemarad az orvosokétól. Ugyanakkor az infláció miatt több műszakot vállalva sem tudnak megélni a bérükből, ezért egyre többen mondják fel az úgynevezett önkéntes túlmunkára vonatkozó szerződésüket, és sokan döntenek a szakma elhagyása mellett is. 

(Borítókép: Christopher Furlong / Getty Images)