PDSZ: Pintér Sándor teljesen alkalmatlan, mondjon le

20221014190413 PAP 6437
2022.12.18. 10:32
A PDSZ szerint Pintér Sándor teljesen alkalmatlan a köznevelés irányítására. A szervezet úgy gondolja, a belügyminiszternek fogalma sincs, hogyan működik egy közoktatási intézmény, ezért arra kérik, hogy mondjon le a közoktatás irányításáról.

Levélben követeli Pintér Sándor belügyminiszter lemondását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Rendkívüli Kongresszusa (PDSZ). A szervezet december 17-i határozatában azt írta, a miniszternek azért kellene lemondania a tisztségéről, mert „teljesen járatlan és alkalmatlan a közoktatásban”.

Mint írták: „a PDSZ kezdettől követeli önálló oktatási minisztérium felállítását, amely az oktatás egészét – az óvodától a szakképzésen át a felsőoktatásig – magában foglalja”. Ugyanakkor azt is követelik, hogy „a minisztérium élén hozzáértő oktatási szakember legyen”.

Ön saját bevallása szerint nem ért az oktatásirányításhoz – a mi véleményünk szerint sem. Bizonyítják ezt az Ön által összehívott, – hamisan – konzultációnak nevezett eseményen elhangzottak

fogalmaztak, hozzátéve: aggályosnak ítélik meg a december 16-án ismertetett terveket az közoktatásban bevezetendő új bérrendszerről, a belügyi elvárásokról és a rendőri „problémakezelésről” is.

Nincsenek megelégedve a béremeléssel

A pedagógusok 10 százalékos béremelésével kapcsolatban azt írták, a sztrájkkövetelésektől messze elmarad, és az inflációt sem követi. Szerintük „a béremelés pótlékemeléssel, és nem alapbéremeléssel történik, ezzel az ágazatban dolgozók számára olyan helyzetet tartanak fenn, amelyben a biztos bér, az alapilletmény még mindig a 2014. évi minimálbérrel számolt összeg”. 

De nemcsak a bérrendezés és a munkaterhek csökkentésének elmaradása a problémájuk. Azt szeretnék, ha „nem olyan ember lenne a közoktatás vezetője, akinek elvárásaiban nyoma sincs semmiféle tartalmi elemnek, csak ellenőrzésekről, feladatszabásról, kontrollról, oktatási felügyeletről rendelkezik, láthatóan pedagógiai kifejezéseket nem ismer, és azok iránt nem is érdeklődik”.

Aki a szakemberhiányt az óraadók létszámának jelentős növelésével gondolja orvosolni, annak fogalma sincs arról, hogyan működik egy közoktatási intézmény, mi a pedagógus munkája

– emelték ki.

A dolgozókat Sancho Panzának tekinti

A PDSZ úgy véli, a belügyminiszter „láthatóan mit sem tud a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő gyermekek igényeiről, arról, hogy a szakszolgálatok, a szakértői bizottságok szakemberhiány miatt teljességgel ellehetetlenültek”. Továbbá azt kérik, „ne legyen az oktatás irányítója, aki a nevelést, oktatást közvetlenül segítő munkakörben dolgozókat »Sancho Panzának« tekinti”.

Mindannyiunk érdekében kérjük, hogy a közoktatás irányításáról mondjon le!

– írták a levél végén. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)