Sok korábbi adományozóból lett rászoruló

DVAST20201221006
2022.12.21. 13:43
Ötödével csökkent a felajánlott adományok mennyisége, miközben a rászorulók száma folyamatosan növekszik, egyre nagyobb az igény az élelmiszer mellett a tűzifára.

A karitatív szervezetek adományainak 30-40 százaléka az adventi időszakban érkezik be, miközben Budapesten alig, vidéken drasztikusan csökkent a felajánlások száma idén. 

A Baptista Szeretetszolgálathoz például a korábbi 50 ezer cipősdoboz helyett eddig csak 35 ezer gyűlt össze, ugyanakkor a segítséget kérők száma ugrásszerűen megnőtt, a tavalyi 70 ezerről 110 ezerre – árulta el a Népszavának Bögös Edit, a segélyszervezet munkatársa. Megemlítette, hogy egy budapesti pedagógus korábban rászoruló gyerek karácsonyát próbálta szebbé tenni, idén azonban nem tudta ezt önerőből megoldani, így hozzájuk fordult az ügye támogatásáért. 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, Romhányi Tamás hasonlókról számolt be a lapnak, ők 15 százalékos visszaesést tapasztaltak a tartós élelmiszerek gyűjtése során. „A háború kirobbanása után ugyan volt egy nagy adományozási hullám, de idén az infláció és a rezsiválság miatt elfáradtak az év végére az emberek” – fogalmazott, szerinte ennek tudható be, hogy a tavalyi 188 tonna élelmiszer helyett idén csak 97 tonna érkezett be hozzájuk. 

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület is tartós élelmiszert gyűjt ilyenkor az országban keletkező feleslegből, amit a rászorulókhoz juttatnak el. Nagygyörgy András, a szervezet külső kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, hogy az év eleji 406 bolt helyett 406 áruházba látogatnak el, mégsem nőtt a várt mértékben a kiosztható élelmiszerek mennyisége. Ennek okát abban látja, hogy az üzletek is spórolnak, a lejárati időhöz közeledve leakciózva árusítják, korábban ezeket ajánlották fel jótékony célra. A lakossági adományokból tavaly 348 tonna, de idén csak 241 tonna élelmiszer gyűlt össze. Nagygyörgy András ugyanakkor úgy véli, hogy nem az adományozók száma, csak a felajánlott mennyiség csökkent, szerinte ennek egyik oka a vásárlási korlátozás lehet, amit egyes boltokban bevezettek az árstopos termékekre.

A Magyar Református Szeretetszolgálathoz fordulók száma is nőtt, miközben az adományozott mennyiség csökkent. „Különösen megemelkedett a tűzifát kérelmezők száma, de sajnos nagy számban érkeznek hozzánk élelmiszercsomag-igénylések is. A korábbiakhoz képest sokkal több intézmény kér tőlünk segítséget, iskola és szociális intézmények, de a kisebb, rászorulókat támogató civil szervezetek is megjelentek a kérelmezőink között” – nyilatkozta a lapnak Dobis-Lucski Zsófia kommunikációs vezető.

Barta Ágnes, a Magyar Vöröskereszt kommunikációs vezetője elmondta, hogy még mindig Borsodból és Szabolcsból kérnek a legnagyobb arányban segítséget tőlük, de Pest megyéből is egyre több megkeresés érkezik.

(Borítókép: Vasvári Tamás / MTI)