Mága Zoltán tisztázta, milyen tiszteletjegyet ajánlott fel a pedagógusoknak

DMARC20190101083
2022.12.22. 14:38
Mága Zoltán a hivatalos közösségi oldalán tett bejelentést a XV. Budapesti Újévi Koncerttel összefüggésben. Mint írta, a felmerülő félreértések elkerülése érdekében szeretne néhány dolgot tisztázni.

Korábban az Index is megírta, hogy a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó, köznevelésben dolgozók tiszteletjegyeket kapnak Mága Zoltán jubileumi újévi koncertjére. Az Eduline szerdai közlése szerint a pedagógusok csak a főpróbára igényelhetnek ingyenjegyet.

Mága Zoltán csütörtökön adott ki hivatalos közleményt, amelyben az áll, hogy január 1-jén ismét dupla előadással köszöntik az új esztendőt Kossuth-díjas művészek és népszerű előadók közreműködésével a Papp László Budapest Sportarénában.

„Délután 14 órától mintegy 13 ezer orvosnak, ápolónak, rendőrnek, katonának, a katasztrófavédelem dolgozóinak, valamint az önkéntes civileknek, karitatív szervezeteknek mondtunk köszönetet, akik a pandémia idején saját egészségük kockáztatása révén is küzdöttek a betegek gyógyulásáért. Szintén meghívtuk és tiszteletjegyet biztosítunk a koronavírus elleni küzdelemben hősies helytállást tanúsított egészségügyi és rendvédelmi dolgozóknak, valamint a megbecsülés jeleként azoknak a pedagógusoknak, akik oktatják, nevelik gyermekeinket, a jövő generációját” – írta a zenész.

Mága Zoltán külön felhívta a figyelmet arra, hogy a délutáni és az esti előadás azonos műsorrenddel és repertoárral valósul meg.

Az eseményen fellép többek között Rost Andrea és Sümegi Eszter Kossuth-díjas operaénekes, valamint Molnár Piroska és Bodrogi Gyula, a nemzet színészei, Bangó Margit Kossuth-díjas előadóművész, Esztergályos Cecília, Balázs Péter és Lukács Sándor Kossuth-díjas, Voith Ági Jászai Mari-díjas színművész, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes, továbbá a világhírű amerikai sztár, Sheléa Frazier.

„Amennyiben valakit megbántottam azzal, hogy a pedagógusoknak ingyenes tiszteletjegyet biztosítottunk, ezúton is elnézést kérek” – fűzte hozzá Mága Zoltán, aki hozzátette: a háború elől menekülő és hazánkban oltalmat kapó több száz ukrán és kárpátaljai személy is meghívást kapott az koncertre.

(Borítókép: Mága Zoltán 2019. január 1-jén. Fotó: Mónus Márton / MTI)