Naponta ezer adag meleg ételt oszt ki rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet

20221218  MG 8921
2022.12.22. 15:01
Az Ökumenikus Segélyszervezet hagyományos adventi-karácsonyi szeretetvendégsége december 23-ig tart, közel egy héten keresztül naponta ezer adag meleg ételt osztanak ki rossz szociális helyzetben élőknek Csepelen a Kossuth utca parkolójában, ahol a fűtött sátorban fogyaszthatják el az ünnepi fogásokat, amely mellé süteményt és szaloncukrot is kapnak a szeretetszolgálat munkatársaitól, önkénteseitől, támogatóitól.

Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak. A többszörösére növekedett energiaárak, az égbe szökő élelmiszerárak most ennek az egész éves segítségnyújtásnak a folytatását is veszélyeztetik, éppen akkor, amikor sok családnak nagyobb szüksége van rá, mint valaha.

Adventi gyűjtésüket emiatt idén korábban, november 7-től kezdték meg, hogy az összefogás erejével továbbra is ott lehessenek azok mellett, akiket a gazdasági válság most még kilátástalanabb helyzetbe sodor.

December 23-ig napi ezer adag ételt osztanak ki 

Hagyományos fővárosi ételosztásuk az adventi gyűjtéshez kapcsolódik, idén Csepelen, a Kossuth Lajos utca parkolójában december 23-ig várják a rossz szociális helyzetben élő családokat, felnőtteket, gyerekeket, hajléktalanokat egyaránt fűtött sátrukban, ahol naponta ezer ember étkezését biztosítják hat napon át az ünnep hetében. A rászorulók a főétel mellé savanyúságot, kenyeret, süteményt, gyümölcsöt és szaloncukrot is kapnak. 

Egy ilyen nap megközelítőleg 2,5 millió forintba kerül a segélyszervezet számára, amelyet az 1353-as adományvonal tárcsázásával bárki támogathat: egy hívás 250 forint, így hat hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak. 

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója az akció elindításával kapcsoltban arról számolt be, hogy az élelmiszerár emelkedése milyen következményekkel járt ételosztásaikra nézve. A debreceni hajléktalanokat segítő központjuk havonta több mint 2640 adag reggelit ad a leginkább rászorulók számára, ennek összköltsége 294 500-ról 621 800 forintra nőtt. A szendrői Biztos kezdet gyermekházban egy tízórai költsége 300 forint helyett már 500 forint, míg a szolnoki családok átmeneti otthonában egy-egy hétre elegendő alapvető élelmiszereket tartalmazó kríziscsomag ára 15 ezerről 27 ezer forintra emelkedett. Az igazgató ezért hangsúlyozta, hogy most még inkább szükség van az emberek támogatására. 

Hisszük, hogy az összefogás ereje átsegít a legnehezebb időszakokon is, és ott tudunk majd lenni azok mellett, akiket ez a nehéz gazdasági helyzet most még inkább kilátástalanságba sodor

– nyilatkozta a segélyszervezet vezetője. 

Vannak, akiknek a tél a túlélésről szól

Lékai-Kiss Ramóna önkéntesük elmondta, hogy az advent az egyik kedvenc időszaka az évben, de most a háború, az energiaválság, az infláció miatt mindenkinek nehezebb.

Vannak családok, akiknek most még nehezebb biztosítani az otthon melegét, a meleg ételt az asztalon, nekik ez a tél a túlélésről szól: ételre, otthonra, esélyre van szükségük

– fogalmazott a színművésznő videóüzenetében, továbbá kiemelte, hogy pont a saját nehézségeink hívják fel arra a figyelmet, hogy vannak olyanok, akiknek most még inkább szükségük van a segítségre. A segelyszervezet.hu oldalon ezt pár kattintással, egyszerű bankkártyás fizetéssel megtehetjük. 

Mindemellett személyes adományozásra is van lehetőség: a segélyszervezet emblematikus szeretet.éhség. adománypontjával idén is jelen van a budapesti Advent Bazilika rendezvényen. Országszerte pedig a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban várják a pénzfelajánlásokat december 24-ig. 

(Borítókép: Németh Kata / Index)