IDEA: A magyarok közel negyven százaléka anyagi helyzetének romlásával számol

GettyImages-1307859820
2022.12.30. 13:22
A magyar társadalom 39 százaléka, ezen belül a kedvezőtlen jövedelmi helyzetűek több mint fele jelenlegi és jövőbeli anyagi helyzetének romlására számít 2023-ban. Ezt jelzi az IDEA Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása. A vizsgálat eredményei szerint a társadalom mintegy negyede számol jelenlegi állásának hónapokon belüli elvesztésével. Mindkét aspektusban jelen van a pártpolitikai polarizáció a véleményekben.

Bár az eszkalálódó gazdasági válság a magyar foglalkoztatásban egyelőre nem érezteti hatását, az elmúlt hónapokban a rezsiár-emelkedés, valamint az élelmiszer- és az üzemanyagárak drasztikus növekedése alapjaiban rengette meg a magyar háztartások egzisztenciáját. Az IDEA Intézet 2022. november 29. és december 12. között végzett, 1800 fős reprezentatív kutatása keretében azt vizsgálta meg, hogyan látják a megkérdezettek anyagi helyzetük jövőbeni alakulását, és mennyire tartanak attól, hogy elveszíthetik az állásukat. Emellett a kutatás azt is vizsgálta, hogy a válaszadók hogyan értékelik a kormányzat eddigi válságkezelését.

Anyagi helyzet

Az eredmények alapján a megkérdezettek 39 százaléka a következő egy évben anyagi helyzetének romlására számít. Ezzel szemben a válaszadók közel negyede (22 százalék) nem vár változást, tizede (9 százalék) pedig a pénzügyi helyzete javulásában reménykedik. 

A különböző jövedelmi helyzetű csoportok eltérően látják háztartásuk anyagi kondícióinak jövőbeni alakulását.

A nélkülözések között élők körében 59 százalék, a jövedelmükből éppen hogy megélők között 50 százalék a jövőre romló anyagi körülményekkel számolók aránya. Ezzel szemben az előnyös anyagi helyzetű válaszadóknak csak mintegy negyede (25 százalék) véli úgy, hogy pénzügyi helyzete rosszabbodni fog, míg több mint felük (52 százalék) stagnálást (37 százalék) vagy pozitív elmozdulást (15 százalék) vár 2023-ban az anyagiak terén.

chrome-capture-2022-11-30 (2).png
Fotó: IDEA Intézet

A Fidesz-szavazók az átlagnál optimistábbak: 62 százalékuk szerint a következő 12 hónapban stagnálni (43 százalék) vagy javulni (19 százalék) fognak anyagi kondíciói, és csak minden hatodik (16 százalék) válaszadó bizonyul borúlátónak a kérdésben. Ehhez képest az ellenzéki szavazók majdnem kétharmada (62 százalék) anyagi romlását vetíti előre, és mindösszesen csak egyötödük bízik abban, hogy jelenlegi anyagi helyzete jövőre is változatlan marad (16 százalék) vagy javulni fog (4 százalék).

A munkahely elvesztése 

A háztartásuk jövőbeni kilátásaihoz képest a kérdezettek valamivel kedvezőbben ítélik meg a munkaerőpiaci folyamatok várható alakulását. A többség (62 százalék) egyáltalán nem vagy inkább nem tart attól, hogy fél éven belül elveszíti az állását, minden hatodik válaszadó (16 százalék) ellenben úgy véli, hogy egyre nagyobb annak az esélye, hogy a következő hat hónapban munkanélkülivé válik. Közel minden tizedik válaszolta azt, hogy már el is veszítette az állását (4 százalék), vagy erre garantáltan sor fog kerülni a következő hónapokban (4 százalék).

A véleményekben ezúttal is élesebb különbség rajzolódik ki a kormánypárti és az ellenzéki szavazók között. Amíg előbbiek döntő többsége (84 százalék) nem vagy inkább nem fél attól, hogy elveszíti a munkahelyét, addig utóbbiaknak csak kicsivel több mint fele (54 százalék) vélekedik hasonlóan, közel harmaduk (30 százalék) viszont úgy gondolja, hogy egyre nagyobb az esélye, vagy egyenesen biztosra vehető, hogy hónapokon belül elveszíti az állását. A pártválasztásukban bizonytalan vagy titkoló válaszadók megosztottak a kérdésben: 36 százalékuk inkább, míg 43 százalékuk inkább nem vagy egyáltalán nem számít munkahelye elvesztésére.

chrome-capture-2022-11-30 (3).png
Fotó: IDEA Intézet

A kutatásban a válaszadóknak az iskolai osztályzatoknak megfelelően egy ötös skálán kellett értékelnie az Orbán-kormány eddigi válságkezelését.

Az összes megkérdezett relatív többsége (42 százalék) 1-es értékelést adott, tehát úgy ítélte meg, hogy a kormány rosszul kezeli a jelenlegi válságot.

A válaszadók kicsivel több mint negyedétől (27 százalék) azonban 4-es vagy 5-ös, tehát jó vagy kiváló értékelést kapott a kormányzat.

A pártpreferenciák szerinti bontás alapján látszik, hogy az ellenzéki szavazók szemében egyenesen megbukott az Orbán-kormány eddigi válságkezelése, a Fidesz-szavazók viszont meglehetősen elégedettek vele. Ha nem is kiválónak, de megfelelőnek értékelik a kormányzat lépéseit.

(Borítókép: Se ksan Mongkhonkhamsao  / Getty Images)