Már a táblákon is visszatértek a vármegyék

D KOM20230102003
2023.01.02. 16:04
Az Alaptörvény 11. módosítása értelmében 2023. január 1-jétől a megyék neve vármegyére változott. Meg is érkeztek a vármegyehatárt jelző új közúti táblák.

2022 nyarán döntött a parlament az Alaptörvény újabb módosításáról, ebben szerepelt az is, hogy a megyéket újra vármegyének fogják nevezni. Az MTI több fotót is közölt a vármegyehatárt jelző új közúti táblák január 2-i cseréjéről; összesen 714 tábláról van szó.

Az átnevezésről szóló indoklásban akkor úgy fogalmaztak, hogy „a magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak. A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg. A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.”

Emellett úgy gondolják, hogy a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti, a kifejezéssel pedig jobban hangsúlyozható, hogy „a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése”.

(Borítókép: Heves vármegye határát jelző új közúti tábla a 23-as főúton, Mátraballa közelében 2023. január 2-án. Fotó: Komka Péter / MTI)