Gyurcsány Ferenc elárulta, meddig képesek együttműködni az ellenzéki pártok

PAP 3455
2023.01.04. 13:22
Gyurcsány Ferenc szerint „amíg Orbán elvetemült rendszere létezik”, addig szükség van az együttműködésre, sőt az az ellenzéki pártoknak kötelessége is. A DK elnöke ezzel együtt nem tartja ördögtől valónak, ha mindeközben „az egyes ellenzéki áramlatok” versengenek is egymással.

„Az ellenzék jelenlegi áramlatai, mozgalmai, pártjai egészen addig együttműködésre kötelezettek, amíg Orbán elvetemült rendszere létezik – jelentette ki Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A politikus szerint a jelenlegi helyzetben az együttműködés politikai kötelesség, „nem pedig morális hazugság”.

Ugyanakkor okszerűen és legitim módon versengenek az egyes ellenzéki áramlatok, ahogy egy párton belül is vetélkednek a gondolatok, a személyek, a csoportok. Tehát egyszerre van együttműködési kötelezettség és verseny az ellenzéki szereplők között

– vélekedett Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a verseny ugyanakkor nem politikai és karaktergyilkossági kísérlet, nem totális háború, az együttműködés pedig nem az elfogadhatatlan, esetleg a nem vagy alig létező egyenrangú elfogadása.

„Teljesítményversenyre van szükség. A tegnap nem belépő a holnapba. A szép holnap ígérete pedig nem helyettesíti a mai teljesítményt” – zárta sorait Magyarország volt miniszterelnöke.

Mint azzal számos korábbi cikkünkben foglalkoztunk, az országgyűlési választások eredménye szétzilálta a hatpárti ellenzék együttműködését, a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelme óta az összefogás szereplői a saját útjukat járják. A Demokratikus Koalíció 2022 szeptemberében árnyékkormányt alakított, ami komoly felháborodást váltott ki a korábbi szövetségesek körében. Az ellenzéki pártok reakcióit ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Papajcsik Péter / Index)