Visszavonul a „nemzet rozmárja”, mert nem elég hideg már neki a Duna

2023.01.04. 15:37
Felhagy a téli hideg vízi fürdőzésekkel a nemzet rozmárjaként ismert Schirilla György.

Schirilla György az utóbbi évtizedekben számos alkalommal került be a hírekbe azzal, hogy télvíz idején megmártózott a magyar vizekben.

Most a Veszprém vármegyei hírportálnak adott interjúban azt mondta, hogy felhagy ezzel a szokásával.

Egyrészt 62 éves vagyok, másrészt egyre melegebb a Duna, a korábbi jeges helyett ma már a néhány fokos vízben kezd komolytalan lenni a rozmárkodás

– vélekedett Schirilla György, hozzátéve, hogy emellett egyre nagyobb erőfeszítést jelent neki egy ilyen esemény megszervezése és az azon való részvétel.

Az interjúban arra is kitért, hogy még egyszer, utoljára tervez egy nagyobb búcsúúszást Budapesten, és hogy nemrég megjelent az általa írt mesekönyv is, ami mellett egy másik könyvet is ír a reflexológiáról.

Örülök, hogy immár 12 éve itt lehetek Tapolcán, és fürdésre buzdíthatom az ittenieket. Tavasszal ott leszek a keszthelyi fürdésen a strandon, amit én indítottam el néhány évvel ezelőtt, de januárban a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem fürdök sehol, csak a könyvvel foglalkozom. Bár a megjelenésemnek örülnek mindenhol, úgy érzem, mindennek megvan a maga ideje, kiúsztam magam, ideje visszavonulni

– mondta Schirilla György.