Késésben a béremelés, tömegével veszíthetik el alkalmazottaikat egyes állami cégek

D MTZ20130925001
2023.01.08. 08:57
Mintegy kétszázezer, állami cégeknél dolgozó alkalmazott vár arra, hogy béreik legalább az inflációhoz mérten emelkedjenek. A MÁV, a Volánbusz, a Posta, és az állami vízszolgáltatók szakszervezetei igyekeznek minél előbb megállapodásra jutni, mert a bérrendezés hiánya tömegek felmondását eredményezheti. Egyelőre annyit tudni, hogy a kormánynak szándékában áll tárgyalni a bérekről.

Az infláció mértékéhez képest már most késésben van az állami közszolgáltató vállalatoknál dolgozók béremelése. A MÁV, a Volánbusz, a Posta, és az állami vízszolgáltatók dolgozói egy 2021-es megállapodás szerint tizenöt százalékos fizetésemelést kaphatnak, három évre elosztva.

Az új bejövő munkavállalók átjáróháznak tekintik a magyar postát, tehát a követelmények és a bérezés nincs arányban, és folyamatos elvándorlással küzdünk

– mondta az ATV Híradójának Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke. Tóth Zsuzsanna elárulta azt is, hogy a postánál erre az évre kettő százalék emelés maradt az előirányzott tizenötből. A szakszervezet elnöke megjegyezte: az inflációkövető béremelés elérése a minimum céljuk.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke leszögezte: a közlekedés semmiféleképpen nem fog összeomlani. A szakszervezeti vezető szerint a vasutasok jobb helyzetben vannak, mint a többi állami közszolgáltató alkalmazottai, ugyanis az ő bérük jóval nagyobb mértékben emelkedett az elmúlt évben. 

A közösségi közlekedés stratégiai fontosságú ágazat, ezt tükrözik az állami döntések is

„Én azt prognosztizálom, hogy ha ezekben a bérmegállapodásokban amelyek a huszonhármas évre vonatkoznak nem lesz változtatás, értsd az állam nem ad több forrást ezeknek a vállalatoknak, menedzsmenteknek hogy újratárgyalják a megkötött bérmegállapodásoka, akkor az év második felére egy jelentősebb elvándorlás lesz tapasztalható” – fejtette ki Szabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok Országos Szövetségének szakjogásza.

A csatorna híradóját a Gazdaságfejlesztési Minisztérium arról tájékoztatta, hogy a közszféra költéseiben most a lakosság rezsivédelme az első. Mint írják, hamarosan megindulnak a bértárgyalások is az állami közszolgáltató vállalatokkal.

(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)