Totyik Tamás: Sokan azért nem tiltakoznak, mert félnek a polgármestertől

További Belföld cikkek
-
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
- Több mint kétszáz lakost vert át elektronikai eszközökkel egy martélyi férfi
- Nem csengett még le a békéscsabai vécéügy, a polgármester is megszólalt
- Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra
- Karácsony Gergely: Párbeszéd-képtelenség uralkodik a pártok között a fővárosi témákban
Mint arról korábban beszámoltunk, január 2-án vette kezdetét a Tudásmenet az oktatásért című esemény, amelynek keretein belül a pedagógus-szakszervezetek képviselői és támogatóik hat nap alatt összesen 180 kilométert tettek meg, hogy ily módon hívják fel a figyelmet a hazai iskolák helyzetére. Az akció a budapesti Kölcsey gimnáziumban ért véget. A sztrájk január 23-án folytatódik.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: a Tudásmenet elérte a célját: szembesültek a vidéken létező problémákkal, ugyanis megtudták, milyen nagyarányú ott a félelem, és hogy mennyire távol vannak a munkáltatók a munkavállalói rétegtől. Úgy véli, a kistelepülési, kisvárosi pedagógusok rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak.
Hihetetlenül félnek akkor is, amikor nem állami fenntartású az intézmény; a polgármestertől. Van, akinek önkormányzati beszállító a férje, és ezért nem mer tiltakozni, van, aki attól is fél, hogy a NAV megjelenik a közvetlen hozzátartozójánál, ha mellénk áll. Másrészről pedig nagyon felkészületlenek a kollégáink a munkavállalói érdekekből, és olyan szerződéseket is aláírnak, amelyek teljesen kiszolgáltatják őket
– mondta az alelnök.
Ugyanakkor a PSZ szerint a sztrájk már nem elég, és „folytatni kell a nyomásgyakorlást a kormányra”. Totyik Tamás élhetőbb és korszerűbb Nemzeti alaptanterv létrehozása mellett is érvelt annak érdekében, hogy a gyerekek készségeit fejlesszék. Szerinte a kormány a fárasztásra játszik, és megszorító intézkedéseket tervez bevezetni. A tanári teljesítménymérést a megismertek alapján „rendkívül életveszélyesnek” tartják.
Hozzátette: a PSZ azt javasolja, hogy a háromhetes téli szünet után fűtsék fel az osztálytermeket 20 fokra, és amíg ez nem történik meg, a tanulók mozogjanak, a tanítási órákat addig ne tartsák meg.
(Borítókép: Totyik Tamás 2022. június 15-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)